Fidesz.hu

Orbán Viktor vezeti a Fidesz-KDNP országos listáját

2010. március 13. 08:04:17  nyomtatási kép

Megyei listán V. Németh Zsolt a 3., míg Bebes István a 7. helyet foglalja el

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vezeti a Fidesz-KDNP országos és Fejér megyei listáját is az áprilisi országgyűlési választáson - jelentette be Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus bemutatta pártja választási programját is.

Tájékoztatása szerint az országos lista első húsz helyén Orbán Viktor után Schmitt Pál, Horváth János, Wittner Mária, Semjén Zsolt, Kövér László, Navracsics Tibor, Lezsák Sándor, Jakab István, Szatmáry Kristóf, Turi-Kovács Béla, Farkas Flórián, Ágh Péter (13.), Pelczné Gáll Ildikó, Varga Mihály, Pokorni Zoltán, Kósa Lajos, Harrach Péter, Tarlós István és Kubatov Gábor szerepel.

Arra a felvetésre, hogy ha sok egyéni választókerületet megnyernek, akkor az országos listáról nagyon kevés befutó helyük lehet, Kövér László úgy reagált: a felvetés jogos, hiszen mind a 176 körzetben a Fidesz jelöltjei indulnak a legnagyobb eséllyel a mandátumért. Rámutatott, akár még az is előfordulhat, hogy csak egy mandátumot szereznek az országos listáról.

Elmondta azt is, hogy Wittner Mária kivételével az országos lista első 19 helyén szereplő politikusukat a területi listákon is szerepeltetik.

A választmány véglegesítette a megyei listákat is, amelyeket a Tolna megyei kivételével - amely esetében egy tartózkodó szavazat volt - egyhangúlag fogadtak el.

Kövér László beszámolt arról is, hogy az országos lista első húsz helyén túlmenő helyeket a választási egyeztető bizottság saját hatáskörben tölti majd fel.

A választmányi ülés megerősítette a Nemzeti ügyek politikája című dokumentumot is, amely a 2007-es Erős Magyarország című programra épül, és amelyet Orbán Viktor mutatott be a választmányi ülésen. Ez "a következő évtized kormányzati politikájának alapjait, kereteit foglalja össze".

"Készen állunk a Fidesz történetének egyik legnagyobb kihívására" - mondta Kövér László, hangsúlyozva: a Fidesz készen áll, hogy lezárjon egy korszakot, és megnyisson egy újat.

A következő korszak politikája nem épülhet hazugságokra, következménynélküliségre, az őszödi beszédre, különböző "Nokia-dobozokban" átadott pénzösszegekre, hatalommal való visszaélésre, "a Zuschlagokra, a Hagyókra, a Hunvaldokra és a Gyurcsányokra" - fogalmazott a politikus, aki szerint az elmúlt nyolc év úgy jellemezhető, hogy "régi bolsevista szokás szerint megreformálunk benneteket, hogy ha belegebedtek is".

A nemzeti ügyek politikája arról fog szólni, hogy erős kormánya legyen egy erős országnak; a programja pedig azokat az irányokat jelöli ki, amelyeket az emberek többsége követni akar - fejtette ki. Talpra kell állítani a gazdaságot, munkahelyeket kell teremteni, meg kell menteni az egészségügyet, meg kell teremteni a szociális biztonságot és az időskorúak biztonságát is, valamint helyre kell állítani a közbiztonságot - sorolta.

Szerinte e célokat az ország jelen állapotában csak a Fidesz tudja teljesíteni. Arra a kérdésre, lesz-e még kongresszusok a választás előtt, Kövér László úgy válaszolt: a párt alapszabálya nem rögzít olyan kötelezettséget, hogy kongresszust tartsanak az országgyűlési választások előtt.

Kérdésre azt mondta: a programban a konkrét javaslatok, indítványok közül számos nem szerepel, de attól azokat fenntartják, élő javaslatok és indítványok.

Kitért arra is, hogy sem a Jobbikot, sem az MSZP-t nem tartják ellenfelüknek, az ő ellenfelük a reményvesztettség, az apátia.

 A Fidesz-KDNP Vas megyei területi listája

VAS MEGYE

1. Kovács Ferenc
2. Hende Csaba
3. V. Németh Zsolt
4. Ágh Péter
5. Básthy Tamás
6. Puskás Tivadar
7. Bebes István
8. Gulyás Gergely
9. Kondora István
10. Marton Zsolt
11. Tausz István
12. Schöpflin György

Orbán Viktor: mindenki változást akar

Orbán Viktor szerint ma jóformán mindenki egyet akar Magyarországon: változást. A Fidesz elnöke pártja pénteken nyilvánosságra hozott választási programjában azt írja, a munkát, az otthont, a családot, az egészséget és a rendet kell a középpontba helyezni. A politikus hangsúlyozza: a következő kabinetnek a nemzeti ügyek kormányának kell lennie.

A Fidesz választási programját pénteken fogadta el a párt választmánya. Ebben Orbán Viktor gyakorlatilag megerősíti és felidézi a február 5-i országértékelő beszédében elhangzottakat, amikor meghirdette a nemzeti ügyek politikáját. A program is ezt a címet viseli.

Orbán Viktor a dokumentumban úgy vélekedik, a változás iránti egységes akarat teheti végre erőssé Magyarországot, és képessé arra, hogy egyszer s mindenkorra túllépjen az elmúlt nyolc év kudarcain.

"Lezárhatunk egy korszakot, amelynek csalódásai abból fakadtak, hogy a kormányzati politikát egyre inkább magáncélok és üzleti érdekek határozták meg" - írja, példaként említve a BKV-nál történt visszaéléseket, a sukorói földügyletet, illetve a költségvetési adatok "rendszeres meghamisítását". Ezek szerinte aláásták Magyarország nemzetközi tekintélyét.

 Hangsúlyozza, a jövőben a politikának magáncélok és magánérdekek helyett közös célokat és érdekeket kell szolgálnia: olyan kormányra és kormányzásra van szükség, amely ismét az emberek és a mindennapi élet problémái felé fordul, és olyan politika kell, amely a mindenki számára fontos közös értékeket építi, fejleszti, elérhetővé teszi.

A munka és az otthon mellett kiemeli a család, az egészség és a rend értékét. Orbán Viktor véleménye szerint a politika akkor találhat vissza a mindennapi élethez és az emberekhez, "ha a mindannyiunkat összekapcsoló értékeket: a munkát, az otthont, a családot, az egészséget és a rendet helyezzük a középpontjába".

Magyarország akkor tudja összeszedni az erejét - folytatja -, akkor tud kilábalni a válságból, és megindulni egy sikeresebb jövő felé, ha lesznek nemzeti ügyei, amelyekért az emberek együtt tudnak küzdeni, amelyekkel mindenki, de legalábbis a nagy többség azonosulni tud.

Ezért a politikának és a kormányzásnak a jövőben mindig azokat a nemzeti ügyeket kell képviselnie, amelyek minden magyar, de legalábbis a nagy többség számára fontosak; Magyarország következő kormányának tehát a nemzeti ügyek kormányának kell lennie - szögezi le a Fidesz elnöke.

A nemzeti ügyek közé - amelyeket a választási program öt külön fejezetben tárgyal - a gazdaság talpra állítása, a rend, valamint a szociális biztonság megteremtése, az egészségügy megmentése és a demokratikus normák helyreállítása tartozik.

 A pártelnök kitér arra is, hogy a nemzeti ügyek kormányának fontos feladata lesz megújítani szövetségét a Nyugattal, erősebb kapcsolatokat teremteni Amerikával, és új alapokra helyezni viszonyát a keleti országokkal is, s Magyarországot meghatározó szereplővé tenni egy közép-európai együttműködésben.

Szerinte olyan kormány kell, amely képes ösztönözni a nemzetközi befektetéseket azzal, hogy bebizonyítja: "komolyan vesszük a munkahelyteremtést, és lehetővé tesszük, hogy a vállalkozók befektessenek, gyarapodjanak nálunk".

"Én hiszem, hogy képesek leszünk közös értékeinket a nemzeti ügyek politikáját megvalósító, erős kormányzással érvényesíteni, és akkor Magyarországot ismét tisztelni fogja a világ" - zárja Orbán Viktor.

MSZP: nem tartalmaz konkrétumokat a Fidesz-program

Az MSZP nagy csalódásnak tartja a Fidesz választási programját, mert az nem tartalmaz konkrétumokat, megmarad az általánosságok szintjén.

Budai Bernadett, az MSZP szóvivője annak kapcsán, hogy pénteken nyilvánosságra hozták az ellenzéki párt választási programját az MTI-nek azt mondta: "nagy csalódás a Fidesz programja", mert még annyi konkrétumot sem tartalmaz, mint amennyi az elmúlt hetekben, hónapokban kiszivárgott arról.

A program megmarad az általánosságok szintjén - vélekedett a szocialista politikus. Budai Bernadett szerint ha valaki elolvassa a programot, akkor láthatja, hogy csak a politikai szlogenek gyűjteményét tartalmazza.

A szóvivő közölte: a választási dokumentum több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol, egyetlen esetben sem derül ki, hogy az adott vállalást hogyan valósítaná meg a párt, kitől, mely területekről vennének el annak érdekében, hogy más célra több pénz jusson.

"Egyetlen olyan mondat sincsen ebben programban, amely a népszerűtlen, de felelős kormányzás feladatait vállalná" - fogalmazott, megjegyezve: a program "tetszeni akar" akar Magyarországnak és a választóknak, csak ez nem esik egybe egy józan és felelős kormányzat vállalásaival.

Kifogásolta azt is, hogy a dokumentumból nem derül ki, a Fidesz  követné-e a jelenlegi kormány által elkezdett válságkezelő politikát. A szóvivő szerint ha Fidesz letér erről az útról, az azzal veszéllyel jár, hogy újra 300 forint felé kerül az euró árfolyama és több tízezer devizahiteles család helyzete ellehetetlenülne.

Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke sajtótájékoztatóján közölte: elfogadta a párt Nemzeti ügyek politikája címet viselő választási programját testület. A dokumentum, amely a 2007-es Erős Magyarország című programra épül, és Orbán Viktor mutatotta be a választmányi ülésen; a dokumentum "a következő évtized kormányzati politikájának alapjait, kereteit foglalja össze".

(VN)

Magunkról

A Polgári Összefogás Körmendért Egyesület hivatalos oldala

Kapcsolat

  • Telefon: +36-94/410-515

 

 

  • Levélcím: Fidesz iroda 9900 Körmend
    Szabadság tér 12