Fidesz.hu

Az édesanyákat ünnepeljük

  nyomtatási kép

Május első vasárnapján, idén május 2-án ünnepeljük az édesanyákat, az anyák napja immár közel száz éve része az ünnepnapoknak.

Az anyák tiszteletére az ókori görögök rendeztek tavaszi ünnepet, ilyenkor Rheával, az istenek anyjával együtt ünnepelték az édesanyákat is. A történelem során később is külön ünnepnapot szenteltek az anyáknak, a XVII. századi Angliában az ünnep némi vallási köntöst is kapott. Az édesanyák ünnepét akkoriban a húsvétot követő negyedik vasárnapon tartották, a családjuktól távol dolgozó szolgálók ilyenkor hazamehettek, hogy e napot édesanyjukkal töltsék. A látogatás előtt külön erre a napra elkészítették az anyák süteményét.

Az anyák napjának legújabb kori hagyománya az Egyesült Államokból terjedt el. Először 1872-ben, Bostonban szervezték meg az ünnepet Julia Ward Howe költő, politikai aktivista kezdeményezésére. A XX. század elején Anna Jarvis már azért küzdött, hogy az anyák napja nemzeti ünnep legyen, törekvéseit 1914-ben koronázta siker: Woodrow Wilson elnök hivatalos ünneppé nyilvánította az anyák napját, időpontja Jarvis elhunyt édesanyja emlékére május második vasárnapjára került. Az ünnepre gyorsan növő népszerűsége miatt a kereskedők is hamar lecsaptak, az anyák napja jó üzletet jelentett a virágosoknak, a képeslap-gyártóknak és az ajándék-kereskedőknek. Anna Jarvis hevesen tiltakozott az ünnep elüzletiesedése ellen, még a törvénnyel is szembekerült egy vehemens tüntetése során, sőt élete végén már nem akarta nevét az anyák napjával kapcsolatba hozni.

Európában az 1920-as években először a virágkereskedők szervezetei propagálták az ünnep átvételét. Ausztriában 1924-ben a katolikus egyház is felkarolta a kezdeményezést, hogy az iparosodással és gazdasági törekvésekkel együtt járó elvilágiasodás ellenében a természetes és egészséges élet és anyaság mellett emeljen szót. Magyarországon is az 1920-as években kezdődött megünneplése, és a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt honosította meg a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. Az első megemlékezést 1925-ben szervezték, 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az anyák napját.

Az ünnephez kapcsolódóan Magyarországon 1990 óta az anyák napját követő hétfőn - A Nevelőotthonok Magyarországi Egyesületének kezdeményezésére - az anya nélkül nevelkedő gyermekek napját is megrendezik.

Magunkról

A Polgári Összefogás Körmendért Egyesület hivatalos oldala

Kapcsolat

  • Telefon: +36-94/410-515

 

 

  • Levélcím: Fidesz iroda 9900 Körmend
    Szabadság tér 12