Fidesz.hu

Parlamentben a vasi kezdőtizenegy

  nyomtatási kép

A Fidesz rohamtempót diktál

Hétköznapinak ígérkezett, de végül nem az lett az országgyűlés hétfői, plenáris ülése. A vasi honatyákat munkahelyükön, a Parlamentben kerestük fel: két hét telt el az Országgyűlés megalakulása óta.

Vasi szenátorok a Tisztelt Házban

Késéssel kezdődik az egy órára meghirdetett a plenáris ülés. Az ülés levezető elnök, Schmitt Pál határozott, ám néha hiba csúszik a napirendek felolvasásakor, amit az újságírói karzaton ülő zsurnaliszták kommentálnak: majd belejön!
 
A vasi fideszes képviselők egymás szomszédságában ülnek, a kereszténydemokraták, dr. Puskás Tivadar és Básthy Tamás frakciótársaik között foglalnak helyet. A miniszteri patkóban  a legszélső pozíciót foglalja el dr. Hende Csaba, aki sűrűn jegyzetel. A szocialisták soraiban a legszélső az exminiszterelnök Gyurcsány Ferenc, a vasi elnök, dr. Nemény András a frakció közepén kapott helyet, míg dr. Ipkovich György néhány sorral feljebbről figyeli az eseményeket.

Az egyetlen vasi jobbikos, Bana Tibor frakciótársaival egyetemben vastapssal jutalmazza a párt felszólalóját, aki az izraeli kommandósok török humanitárius hajók ellen végrehajtott véres akcióját ecseteli. Bő fél óra elteltével már különböző törvények szavazása zajlik. Megérkezik Orbán Viktor is, elfoglalja helyét a patkó közepén, és sokszor odahajol Navracsics Tiborhoz. A metakommunikációjukat nézve úgy tűnik: a miniszterelnök mondandója közben mindvégig megerősítést kap a vezető fideszes politikustól. Nem sokkal később az egész frakció hosszú tapssal ünnepel, sőt a jobbikosok is csatlakoznak hozzájuk. Az ok: a nemzeti összetartozás napjává nyilvánítják a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét.
 
Nem sokkal fél három előtt végeznek a szavazással a honatyák, s bár a plenáris ülés folytatódik, mindenki siet a dolgára. A vasi képviselők is így tesznek: eleget téve kérésünknek, összeállnak egy csoportkép erejéig. Majd az eltelt két hét rövid értékelését kérjük tőlük.


Nincs hiányzó a plenáris ülésen. A Fidesz frakciójában egy csoportban ül öt, a vasi választók által az ország házába juttatott képviselő. Eddig egy győztesnek sem volt olyan hatalmas a tábora, mint most a jobboldalnak

Elsőként dr. Hende Csaba minisztert. Nem csak azért, mert az illendőség is ezt diktálja, hanem mert  ő a legelfoglaltabb: zajlik az átadás-átvétel a honvédelmi tárcánál.

- Ha az első két hetet kell leírnom, akkor sokféle jelző jut eszembe, de talán az a legmegfelelőbb, hogy történelmi időket élünk. Anno 1848-ban Petőfi Sándor levélben írta Arany Jánosnak: igenis forradalom zajlik az országban. Most is valami hasonló történik: sorjáznak a nagy jelentőségű törvényjavaslatok, melyek közül már elfogadtuk a kettős állampolgárságról szólót, vagy például megfeleztük a politikai osztályt, hiszen kétszáz főben maximalizáltuk a következő országgyűlés létszámát. Rendkívül felemelő, hogy ebben a folyamatban a magyar honvédségért felelős minisztérium vezetője lehetek.  Ez fantasztikus ajándéka a sorsnak,  és egyben  nagy a munkával járó teher, amely alatt még a legerősebb váll is roskadozna. A helyzet nem rózsás: a csőd szélén tántorog az ország és a honvédelmi minisztérium, a gond az, hogy nálunk még példátlan morális válság is tetézi a bajokat. Rengeteg tehetséges fiatallal és három idősebb, tapasztalt baráttal vágok neki a munkának: Fodor Lajos, Deák Kálmán és Lőrincz Lajos vezérezredesekkel.

Az interjúra várakozók közül először dr. Puskás Tivadar ragadja magához a szót.

- Négy esztendeje, az első ciklusom elején, számomra nagyon csodálatos volt az a történelmi épület, ahol elkezdtük a munkát. A hely továbbra is felemelő, de most a feladat is történelmi: nagyszerű érzés, hogy korszakalkotó események részese lehetek.

V. Németh Zsolt szerint valóban több szimbolikus ügyben alkottak törvényt, de praktikus jogszabályok is születnek.

- Gondolok az oktatási törvény módosítására, ami a közoktatási metódust a  mi értékvilágunkhoz igazítja, vagy például, hogy a jogosítvány megszerzését a nyolc osztályos végzettség  meglétéhez kötjük.

Az egykori körmendi kosaras, Bebes István sporthasonlattal rukkol elő.
- Vannak érzések, amelyek visszatérnek 1998-ból, amikor kezdtem politikai pályafutásomat. Annak kiváltképpen örülök, hogy ilyen nagy az iramban alkotjuk a törvényeket, én a pályáján is szerettem a magas hőfokú mérkőzéséket.

Kovács Ferenc arról beszél, hogy nem gondolta volna, egyszer majd a bal oldalon ül a teremben.

- Nem hittem volna, hogy egyszer majd nagy szocialista mogulok helyén ülök, de olyan nagy arányban nyertük a választásokat, hogy máshol nem volt hely. De félre a tréfával: óriási előnyünk az előző kormányokkal szemben, hogy nincs szükség hosszú koalíciós egyeztetésekre, a választók felhatalmazása nyomán a fontos ügyekben gyorsan tudunk dönteni.
 
Básthy Tamás azt hangsúlyozza, hogy nyolc év ellenzéki lét után kicsit szokatlan a kormányzati képviselői szerepkör, és visszatér a sporthasonlathoz.

- Azt gondolom, hogy az elmúlt húsz évben egyetlen győztesnek sem adatott meg, ami nekünk: olyan nagy a szurkolótáborunk, mint még soha,  senkinek. Ez ad erőt ahhoz, hogy olyan ügyekhez hozzányúljunk, amelyek   kényes kérdésnek tűntek korábban, gondolok itt a kettős állampolgárságra. Az pedig külön öröm számomra, hogy itt, az ország házában a győztesek és a  vesztesek között uralkodó hangulat nem bántó, arrogáns, nem úgy, mint nyolc évvel ezelőtt.

Ágh Péter az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság alelnöke.

- Mivel az ellenzéki képviselő a bizottság elnöke, nekem és egy újonc veszprémi képviselőnek kell összefogni a bizottsági munkát, hiszen a testületben természetesen kormánypárti többség van.

A vasi politikusok egyik újonca dr. Nemény András, akit gyorsan mély vízbe vetett az MSZP.

- Már két javaslat vitájában én voltam a párt kijelölt vezérszónoka. Nem egyszerű a feladat, de a négyéves önkormányzati munka jó gyakorlóterepnek bizonyult.
 
Bana Tibor, a Jobbik képviselője szintén  kezdő szenátor. Lakótelepi albérletből jár be a parlamentbe.

- Többször volt éjszakába nyúló ülésünk, ezért csak hétvégén megyek haza Szentgotthárdra. Vegyes érzések kavarognak az első két hétről. Emlékezetes volt, amikor korjegyzőként szerepet kaptam az alakuló ülésen, vagy amikor megnyomhattam az igen gombot a kettős állampolgárságról szóló szavazáson. De aggályosnak tartom a Fidesz kemény tempóját, mert nincs sok idő az érdemi reagálásokra.

(VN)

Magunkról

A Polgári Összefogás Körmendért Egyesület hivatalos oldala

Kapcsolat

  • Telefon: +36-94/410-515

 

 

  • Levélcím: Fidesz iroda 9900 Körmend
    Szabadság tér 12