Fidesz.hu
 [1] 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 előre
Megalakult a Fidelitas helyi szervezete, erről tájékoztattak csütörtökön. A fiatalok együttműködnek a város vezetésével, Körmend javáért. A színházteremben jelentették be, hogy megalakult a Fidelitás helyi szervezet, elnöke Molnár Dániel lett. Az
Megállapodást kötött a Pannon Lapok Társasága és a körmendi önkormányzat a városi lap, a Körmendi Híradó kiadásáról. Fotó: Szendi Péter A nagy múltú helyi orgánum ezentúl a Vas Népét is kiadó vállalat
A következő szezontól a korábbinál sokkal jobb körülmények között rendezheti mérkőzéseit az Egis Körmend kosárlabda csapata, de a város más rendezvényei számára is nagyobb teret nyújt majd a bővülő sportcsarnok. A
KÖRMEND VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL M E G H Í V Ó  Körmend Város Önkormányzatának Képviselő-testülete2014. augusztus 14-én (csütörtökön) 8.00 órai kezdettela Polgármesteri Hivatal nagytermében rendkívüli ülést tart, amelyre tisztelettel meghívom. N A P I R E
Az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára emlékeztek a városban. Korhű és kuriózumnak számító tárgyakat is kiállítottak. Száz éve, 1914. június 10-én rejtélyes idegen érkezett Körmendre. Egy titkos hadgyakorlathoz tartott terepszemlét, nem
Új növekedési pályára állt a város A Batthyány-Strattmann Kastély és épületrészei, valamint a Várkert felújítása beszédtéma ma a városban. Érthetően, hiszen Körmend két hagyományos jelképéről van szó. A munkálatok több mint 1
A város önkormányzata, valamint az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága együttműködik a Várkert átfogó felújításában. A gyűjteményes növénykertek és védett történeti kertek pályázatára is közösen startoltak – sikerrel. A jól felépített és
Fontos a szakmai alapokon nyugvó városvezetés és folyamatban levő projektek folytatása Az őszi önkormányzati választásra készülve V. Németh Zsolt államtitkár bemutatta a Fidesz-KDNP jelöltjeit a színház aulájában július 11-én. Bejelentette, hogy a Fidesz-KDNP egységes támogatását
Hírek a Szociális Szolgáltató és Információs Központból Az idén júniusban ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját a körmendi Szociális Szolgáltató és Információs Központ, egy héttel később pedig Simonné Fülöp Erika védőnő részesült kitüntetésben Budapesten a Védőnők
A hagyományokhoz híven Körmend Város Önkormányzata valamint a Körmendi Kulturális Központ Múzeum és Könyvtár idén is megrendezi a Körmendi Napokat. A rendezvény jelentőségéről Bebes István polgármester beszélt, részleteiről H. Vörös Márta tájékoztatott. Bebes István
21 új hőközpont épül, és kicserélik az elhasználódott csöveket, szivattyúkat 2014. július elején megkezdődtek a távhővezeték-rendszer megújulásával kapcsolatos munkálatok Körmend utcáin. Egy sikeres "RÉGIÓHŐ Kft. által üzemeltetett távhő rendszerek korszerűsítése" című, KEOP-5.4.0/11-2011-0009 azonosító számú pályázatnak köszönhetően
Végéhez közeledik a "Körmend térségi vízmű ivóvízminőség javítása" projekt Jó ütemben folyik a "Körmend térségi vízmű vízminőség javítása" elnevezésű projekt megvalósulása, melynek eredményeként jelentősen javul Körmenden és térségében a vízminőség. A város közel 200
Félidejéhez érkezett a több száz milliós szennyvíz-csatorna beruházás a külső városrészeken. Átadás idén. 2014 február 12-én indult el a szennyvíz-csatornahálózat fejlesztése Alsóberkifalu, Felsőberkifalu és Horvátnádalja településrészeken. Az önkormányzat ezáltal szeretné teljessé
Felpörgött az útépítés a város térségében. Egyszerre több helyszínen is látni gépeket, munkásokat. Híd és körforgalom is megújul. Bár már a miniszterelnöki vizit előtt elkezdődtek a munkák, Orbán Viktor körmendi látogatása
A Batthyány örökségközpont létrehozása az egyik fő cél, de mellette több nagyberuházást is folytatni kell, hangzott el. Mégpedig a múlt héten a felújításra váró színházteremben, ahol bemutatták a FIDESZ-KDNP pártszövetség színeiben
Zenei fesztivál, néptáncgála, újszerű kiállítások után most AlteRába, Körmendi napok szórakoztatnak. Az AlteRába rövidesen nyit, a Körmendi napok, bár odébb van, már most feladatokat ad. A főszervező Körmendi Kulturális Központ stábja
Pénteken a Színházterem aulájában az őszi önkormányzati választásra készülve mutatta be a Fidesz-KDNP jelöltjeit V. Németh Zsolt államtitkár. Bejelentette, hogy a Fidesz-KDNP egységes támogatását élvezve Bebes Istvánt indítják polgármester jelöltnek. - Három sikeres cikluson
Három városban megújul a távhővezetékrendszer Három évi előkészítő munkát követően megkezdődött három városban Körmenden, Szentgotthárdon és Vasváron a Régióhő Kft. által működtetett távhő vezetékrendszer és hozzá kapcsolódó kiszolgáló egységek teljes rekonstrukciója, melyet egy sikeres
Alakul a jövő évi keret az Egis Körmend csapatánál Bár vége az idei évadnak, jelentős átalakulások zajlanak az Egis Körmend kosárlabdacsapatánál, formálódik a keret a következő szezonra. Május végén jelentették be, hogy Sonyák

Magunkról

A Polgári Összefogás Körmendért Egyesület hivatalos oldala

Kapcsolat

  • Telefon: +36-94/410-515

 

 

  • Levélcím: Fidesz iroda 9900 Körmend
    Szabadság tér 12