
![]() |
|
Válasz egy interpellációra, a kórház ügyében
Csütörtökön ülésezett a helyi képviselő-testület. Több fajsúlyos kérdést is tárgyaltak, közte a város első félévi gazdálkodását. A pénzügyi egyensúly adott, de nem tekinthetnek el a
KÖRMEND VÁROSPOLGÁRMESTERÉTŐL
M E G H Í V Ó
Körmend Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
2012. augusztus 30-án (csütörtök) 14.00 órai kezdettel
a Polgármesteri Hivatal nagytermében ülést tart, amelyre tisztelettel meghívom.
N A P I R
A miniszterelnök Kőszegen, a Tranzit - Fesztivál a határon elnevezésű közéleti rendezvényen szólalt fel.
A személyi jövedelemadót (szja) és a társasági nyereségadót is tovább szeretné csökkenteni Orbán Viktor. A kormányfő szólt
Elkészült Körmend belvárosában az a körforgalmi csomópont és hozzákapcsolódó, legfőképpen közlekedési vonatkozású fejlesztés, melyhez közel 207 millió forint uniós támogatást nyert a város a Nyugat-Dunántúli Operatív Program "Belterületi utak fejlesztése"
Eldőlt: 175 járás indul januártól. És az is, hogy meghallgatták az őrségiek kérését, miszerint a körmendi járáshoz tartoznának. Ez utóbbi sok vita tárgya volt, a szereplőket kérdeztük.
V. Németh Zsolt államtitkár,
Elkészült a Körmendi Napok 2012 rendezvénysorozat műsorfüzete, melyet letölthet >>>itt<<<.
Ma este nyolc órakor egy nagyon fontos folyamat zárult le. Ekkor történt meg az utolsó aláírás a játékosok részéről.Ezzel a BC Körmend, eleget téve a 2012/2013-as bajnokság nevezési feltételinek, a
Körmendi Napok - 2012.Programterv2012. augusztus 17-19.
2012. augusztus 17. 16.00 Bor utca nyitása, Bor- és borkorcsolya verseny meghirdetése - Szabadság tér16.30 Térzene groesbeeki (Hollandia) "Drek Pak Ow" utcai fúvószenekarral - Szabadság tér18.00
Az új egyéni választókerületek erősorrendje
A Fidesz nyugat-magyarországi fellegváraiban - Körmenden, Csornán és Sárváron - a legerősebb, Budapesten és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legsebezhetőbb - áll a Policy Solutions friss elemzésében. A
Városi Újság2012. július 27.X. évfolyam 7. számA lap tartalmából:- Megújult a Kossuth Lajos utca- Aranyoklevél és vasdiploma- AlteRába Fesztivál harmadszor- Tiltott, kirívóan közösségellenes magatartások- Aranyérem az íjász Eb-rőlAz újság pdf
A körmendi vasútállomás generációk sorát szolgálta, rengeteg embernek fűződik hozzá személyes élménye. A vasúti rekonstrukció érintette ezt a városi épületet is.
A GYSEV Zrt. és a városi önkormányzat pár évvel ezelőtt
KÖRMEND VÁROSPOLGÁRMESTERÉTŐL
M E G H Í V Ó
Körmend Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
2012. július 11-én (szerda) 8.00 órai kezdettel
a Polgármesteri Hivatal nagytermében rendkívüli ülést tart, amelyre tisztelettel meghívom.
N A P I
BEBES ISTVÁN, (Fidesz): - Államtitkár Úr! A magyarországi kis kórházak megmentéséért egyesek hangzatos jelszavakkal szálltak harcba, vélhetően neoliberális unszolásra, összebútorozva érthetetlen módon a korábbi gyurcsányista vezetéssel. Azt vizionálták, hogy hamarosan lakat
Városi Újság2012. június 29.X. évfolyam 6. számA lap tartalmából:- 400 éves református jubileum- Megemlékezés a Holokausztról- Sikeres gimnáziumi pályázat- Idén is sok vidám, játékos program volt Körmenden Szent Iván-éjkor-
Tájékoztató Körmend Város Önkormányzata2012. június 28-i üléséről
Módosította az önkormányzat a 2012. évi költségvetési rendeletétAz önkormányzat 2012. évi költségvetési rendeletének módosítására második alkalommal kerül sor, amely főbb csoportokban a következő módosításokat
Körmend város polgármestere,Bebes István2012. július 4-én (szerdán) 10.00.-11.30 óra közöttfogadóórát tarta körmendi Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalótermében.
KÖRMEND VÁROSPOLGÁRMESTERÉTŐL
M E G H Í V Ó
Körmend Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
2012. június 28-án (csütörtök) 14.00 órai kezdettel
a Polgármesteri Hivatal nagytermében ülést tart, amelyre tisztelettel meghívom.
N A P I R E
Városi Újság2012. május 31.X. évfolyam 5. számA lap tartalmából:- Háborúk hőseire emlékeztek- Körmend várja a dunántúli reformátusokat!- Játszótereket takarítottak- Kiköltözött a kastélyból a Tourinform Iroda- Fiatal kosarasok sikerei- Körbe
Körmend város polgármestere, Bebes István 2012. május 31-én (csütörtökön) 10:00 - 11:30 óra között fogadóórát tarta körmendi Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalótermében.
Tájékoztató Körmend Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 29-i üléséről
Módosította az önkormányzat a 2012. évi költségvetési rendeletétAz önkormányzat 2012. évi költségvetési rendeletének módosítására első alkalommal kerül sor, amely főbb csoportokban a