
![]() |
|
Csaknem hatszázmillió forintos fejlesztési programba kezd a Vasi Volán Zrt. uniós pályázati pénzből, és két konzorciumi tag Körmend városa és a GYSEV Zrt. segítségével. Több eleme is van a nagy
Honalapítónk emlékére
Idén immár 47. alkalommal emlékeztek meg a Rába-parti kisvárosban az államalapító Szent István királyról. Idén sem maradt el a tűzijáték és a vízi karnevál Körmenden.
A Körmendi napok elnevezésű programsorozat
Az utódoknak üzentek
Szerdán délután rakták le a megújuló Szabadság tér alapkövét, bár a munkálatok hónapok óta tartanak. A város megelőlegezte az uniós támogatást, amely immáron tény.
Mielőtt elhelyezték volna a régi
Körmend város Polgármestere, Bebes István 2010. augusztus 24-én (kedden) 08.30.-10.30. óra között fogadóórát tart a körmendi Polgármesteri Hivatal 107-es termében.
KÖRMEND VÁROSPOLGÁRMESTERÉTŐL
M E G H Í V Ó
Körmend város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. augusztus 25-én (szerdán) 15.00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal nagytermében ülést tart, amelyre tisztelettel meghívom.
N A P
A közös projekteket együtt képviselnék
Kedden a körmendi Várkert Ételbárban mutatkoztak be Körmend, Vasvár és Szentgotthárd Fidesz-KDNP-s polgármester-jelöltjei. Bebes István, Kovács Tilda és Viniczay Tibor indul majd.
Bebes István, mint házigazda mutatta
Kedvező hír a körmendieknek és a kistérségieknek: ha minden jól megy, akkor rövidesen száz, jövőre pedig félezer ember juthat munkához és feladathoz az Eybl-cégcsoport üzemcsarnokában.
Munkahelyteremtés Körmenden - ezt a címet
Képviselői beszámolóFerencz Gyula
a 2. sz. választókörzet képviselője beszámolót tart az utóbbi 4 hónapban végzett munkájáról. Kéri Önöket , véleményüket, javaslataikat mondják el személyesen
2010.08.17-én, kedden 19 órakor
a Régióhő tanácskozótermében (új
HIRDETMÉNY
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a kisebbségi önkormányzati képviselők 2010. október 3. napjára kitűzött választására az alábbi hirdetményt teszem közzé:
I.Eljárási határidők és határnapok
1. A névjegyzék közzétételének időpontja: 2010.
KÖRMENDI NAPOK 2010. augusztus 12 - 21.
A Körmendi Kulturális Központ kiállításai a Körmendi Napok rendezvénysorozat idején:augusztus 12 - 29. Batthyány kastély - Városi KiállítóteremBuday Mihály festőművész alkotásai
A tervek szerint halad a Szabadság tér rekonstrukciója. Az új közműveket már lehelyezték, most az utak, parkolók alapozása és a burkolókövek lerakása történik. Várhatóan a tervezett időben, októberben befejeződnek a
Városi Újság2010. júliusVIII. évfolyam 7. számA lap tartalmából:- Jól halad a Szabadság tér felújítása- Vita az autópálya nyomvonaláról- A finn kapcsolat- Bővülő kerékpárút-hálózat- Pénz is, posztó is, azaz
Kényelmesebb, gyorsabb, biztonságosabb vasút épül a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vonalon. Körmend és a kisrégió nagy nyertese lehet az óriás-beruházásnak.
Mintegy 154 kilométernyi sín, 125 ezer beton alj, 320 ezer tonna zúzott kő, 10
Határozott a Fidesz körmendi csoportja, az őszi önkormányzati választásokon idítandó képviselőjelöltjeiről.A "Polgári Összefogás Körmendért" összefoglaló név alatt a KDNP-vel közesen indítandó jelöltek:Polgármesterjelölt: Bebes IstvánKépviselőjelöltek:1 vk.: Tóth Gábor2 vk.: Ferencz Gyula3
Az ifjúságpolitika, mint önálló szakterület 1999-ben fogalmazódott meg először kiemelt prioritásként, addig más szakterületekkel összevontan kezelték Körmenden.
A legutóbbi közgyűlésen ez a téma is szerepelt. Száraznak tűnik, de nem az: amilyen
A körmendi cigány kisebbségi önkormányzat szervezésében idén is megtartották a roma napot. Az alsóberki sportpályán verssel és zenével mulattak a résztvevők.
A rendezvény vasárnap délután kettőkor kezdődött, ám a hagyományoktól eltérően
Kovács Ferenc ismét közgyűlési elnökjelölt
Az őszi önkormányzati választásokra elkészült, a Vas Megyei Közgyűlés Fidesz, KDNP, Nemzeti Fórum képviselőjelöltjeinek a listája, jelentették be csütörtökön sajtótájékoztatón.
A Fidesz- Magyar Polgári Szövetség Országos Választmánya jóváhagyta a
Október 3-ra tűzte ki az önkormányzati választás időpontját Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön.
Az alkotmány szerint a képviselő-testület tagjainak és a polgármestereknek a választását (az időközi választás kivételével) az előző általános
Nyáron sem pihen a körmendi várospolitika, kiváltképp manapság. A közügyek nem mehetnek szabadságra. Most például sokan kíváncsiak arra, hogy jut-e pénz a kerékpárutakra,vagy mi lesz a kistérségi pályázatok sorsa.
Rengetegen közlekednek