Fidesz.hu

A kormánynak mennie kell

  nyomtatási kép

Gyurcsány Ferenc nem kívánatos személlyé vált a magyar politikai életben. A kormánynak menni kell - hangzott el Navracsicsi Tibor és Semjén Zsolt sajtótájékoztatóján. A Fidesz minden alkotmányos eszközt megragad ahhoz, hogy a kormányt távozásra bírja. A párt vezetői délben találkoznak Sólyom László köztársasági elnökkel.

Kapcsolódó anyagok:

?  A kormánynak mennie kell (Navracsics Tibor és Semjén Zsolt)


Kapcsolódó cikkek:

?  Gyorshír: hamarosan újabb sajtótájékoztató

 

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt együttes elnökségi ülést tartott, mert úgy gondoltuk, hogy a tegnap délután óta eltelt események, nemcsak Gyurcsány Ferenc lelepleződésére gondolok, de az azt követő időszak, az azt követő reakciók és átgondolt, körültekintő mérlegelést igényelnek meg a legnagyobb ellenzéki erőtől" - kezdte sajtótájékoztatóját Navracsics Tibor. A politikus rámutatott: teljesen nyilvánvalóvá vált mára, hogy a magyar demokrácia történetében eleddig példátlan válsághoz érkeztünk. Mint fogalmazott, az elnökség a helyzet áttekintése után megállapította, hogy Gyurcsány Ferrencen túlléptek az események.

"Gyurcsány Ferenc a jelenleg kialakult helyzetben nem a megoldás, hanem a probléma része. Gyurcsány Ferenc a magyar politika nem kívánatos személyévé vált, amely többek között annak köszönhető, hogy négy hónap után lelepleződött az a hazugságáradat, amelyet az előző kampányban folytattak" - közölte. Hozzátette: az a cinikus beszéd, amelyet az MSZP frakcióülésén képviselőtársainak előadott, de az azóta folytatott hazugságáradat is, amelyet magyarázkodás címén folytat minden televízió és rádióállomáson.

Navracsics kifejtette: Gyurcsány Ferenc miután lelepleződött, anélkül, hogy akárcsak egy pillanatra elpirulna, vagy bocsánatot kérne a magyar választópolgároktól, akár az MSZP szimpatizánsaitól, az MSZP támogatóitól, akit most már bevallottan átvert a választási kampányban, sőt nemcsak a választási kampányban, hanem az azt megelőző időszakban is. Ezt követően megpróbálja az egész magyar politikusi garnitúrát, az összes politikust besározni azzal, hogy az elmúlt 16 év kollektív hazudozásainak próbálja beállítani a megelőző időszakot, de itt hasznos, hogyha a szó szerinti idézetet felidézzük Gyurcsány Ferenctől, hiszen május 26-án az MSZP frakcióülésén azt mondta, nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél évet, másfél, két évet, és egyébként nem csináltunk semmit négy évig, semmit, nem tudtok mondani az elmúlt négy évből olyan jelentős kormányzati intézkedést, amelyre büszkék lehetünk.

Erre reagálva leszögezte: egyértelmű, hogy Gyurcsány Ferenc nem általában a politikusok felelősségéről, nem általában a politikai hazugságról beszél, másfél, két év hazudozásairól, és négy év nem kormányzásáról beszélt, vagyis saját magát leplezte le ezzel az idézettel. Szomorúan választhatjuk mottóul az általa megállapított korábban általam többször elmondott mondatot, Magyarország le van írva Gyurcsány Ferenc kormányzásának köszönhetően, Magyarország ma le van írva. Mint fogalmazott, éppen ezért válsághelyzet van ma a magyar demokráciában, válsághelyzet van a baloldalon, azért mondhatjuk, hogy válsághelyzet van a baloldalon, mert miközben az MSZP országgyűlési képviselői négy hónapja cinkosan hallgatnak, van azért a baloldalon olyan ember, az MSZP-n belül is olyan ember, aki szükségesnek tartja, hogy a jelenlegi helyzet iránt érzett felháborodásának hangot adjon. Gazsó Ferenc, a Magyar Szocialista Párt társadalompolitikai tagozatának tiszteletbeli elnöke a tegnapi késő esti Krónikában azt mondta, hiszen egy ilyen beállítottság mellett, és egy ilyen kormányzati keretei között igazából nincs folytatható kormányzás.

A kormánynak mennie kell


Vétkesek közt cinkos, aki néma. Ez lehetne a mottója a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontjának, amit szövetségesünkkel közösen képviselünk, erkölcsi csőd az, ami Gyurcsány Ferenc szereplését jellemzi, és ez az erkölcsi csőd mostanra politikai csőddé vált, aminek közjogi következményei kell, hogy legyenek - vette át a szót Semjén Zsolt. A politikus elmondta: Gyurcsány Ferenc lebukása után is hazudik, most éppen azt hazudja, hogy nem hazudik, és azzal, hogy nem mond le, kiállította önmagáról erkölcsi halotti bizonyítványát. A trágárkodása tekintetében pedig a régi mondást idézném, hogy a stílus maga az ember - fűzte hozzá. Véleménye szerit Gyurcsány Ferenc stílusa pontosan kifejezi a mondandójának a tartalmát. Gyurcsány Ferenc személyén túl vagyunk - folytatta -, a szocialista párt frakciója május óta tudja, hogy hazudik a kormány. Május óta azok az emberek, akik a szocialista párt frakciójában vannak, és ott voltak ezen a frakcióülésen, tudatosan tévesztik meg a választópolgárokat - hívta fel a figyelmet.

Vétkesek közt cinkos, aki néma. Elmondta, miután Gyurcsány Ferenc személyén nyilvánvalóan túl vagyunk, ki kell jelentenünk, hogy ez a baloldalnak a teljes erkölcsi válsága, és ebből kifolyólag a magyar demokráciának a válsága. Amire egyetlen egy megoldás van, a kormánynak mennie kell. És fontos egy mondatot mondani a Szabad Demokraták Szövetségéről is - hívta fel a figyelmet a politikus, aki szerint fel kell tennünk a kérdést, hogy az SZDSZ meddig falaz még. Ugyanúgy fog-e most is falazni Gyurcsány Ferencnek, mint ahogy a D-209-es ügyben falazott a szocialista pártnak? - kérdezte. A KDNP ezért a Szabad Demokraták Szövetségét is felszólította, hogy valljanak színt. És miután ez az erkölcsi válság politikai és közjogi következményekkel kell, hogy járjon, ezért ki kell mondanunk azt, hogy ennek a kormánynak mennie kell, és az ehhez szükséges lépéseket, törvényes lépéseket meg fogjuk tenni.

fidesz.hu

 

Magunkról

A Polgári Összefogás Körmendért Egyesület hivatalos oldala

Kapcsolat

  • Telefon: +36-94/410-515

 

 

  • Levélcím: Fidesz iroda 9900 Körmend
    Szabadság tér 12