Fidesz.hu

A kormánytagok is tanulhatnának a kisdobosok 6 pontjából

  nyomtatási kép
Az embereknek az erőszakkal szemben békére és nyugalomra, a hazugsággal szemben pedig igazságra és őszinteségre van szüksége- szögezte le Schmitt Pál Kossuth téri beszédében.Kapcsolódó anyagok:
  • képgalériaA tüntetéssorozat tizedik napja

  • Kapcsolódó cikkek:
  • Csak az álszent hazudozókat nem tiszteljük

  • Az embereknek tényleg elege van a hazugságból, a rendbontásból, és szívből igénylik az őszinte beszédet. Elegük van a misztikus magyarázatokból, a félrevezetésből és a hazugságból - utalt beszédének elején a pár héttel ezelőtti, fehér szalag viselésére vonatkozó kezdeményezésének sikerére Schmitt Pál.
    "Környezetünk tele volt, és még mindig tele van hazugsággal és erőszakos cselekményekkel. Mi a szabadság oldalán állunk. A szabad és igaz véleményformálás, véleménynyilvánítás és a szabad tájékoztatás oldalán. Alapvető szabadságjogaink gyakorlásában sem a hazugság, sem a durvaság nem korlátozhat bennünket" - szögezte le. Hozzátette: egyetért Sólyom László azon mondataival, miszerint a miniszterelnök lelepleződése miatt morális válságban van Magyarország.

    A kisdobos igazat mond, és igazságosan cselekszik

    Schmitt Pál beszédében a kormány néhány tagjának azt javasolta, hogy gondolatban ismét iratkozzanak be az általános iskolába. "Hogy legalább egyszer a szocialista erkölcs alapjait elsajátítsák. Ebben segítségükre lesz a kisdobosok 6, és az úttörők 12 pontja" - tette hozzá.

    A kisdobos igazat mond, és igazságosan cselekszik, az úttörő igazat mond, és igazságosan cselekszik - idézte a "kicsiknek" előírt penzum egy-egy pontját. Az idézetet folytatva hozzátette: az úttörő úgy él, hogy méltó legyen a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség tagságra. "Úgy állunk tehát (...) hogy ma bizony néhány kormánytag nemhogy KISZ-tag, de még kisdobos, vagy úttörő sem lehetne" - jegyezte meg.

    Aki hazugságra épít, az olyan, mint az, aki házát a homokra építi - elevenítette fel a Szentírás mondatait, majd hozzáfűzte: "Mi ezt nem akarjuk. A mi házunkat, hazánkat kősziklára kell építeni, és az kizárólag csak új építőkkel sikerülhet".

    A külföldi politikusok nem hisznek a fülüknek

    Kifejtette, mint az Európai Parlament képviselője és a magyar delegáció vezetője azt tapasztalja, hogy a hazugság szó előtt minden képviselőtársa értetlenül áll.

    Amikor arról beszélünk, hogy minden politikának átláthatónak, mindenki számára hozzáférhetőnek, de legfőképpen igaznak kell lennie, az európai parlamenti képviselőtársaim egyszerűen nem hisznek a fülüknek, hogy megint van Európában egy olyan demokrácia, van az uniónak egy olyan országa, ahol nem csak a lakosságnak, de magának az európai családnak is képes valaki hazudni, hamis adatokat közölni, rózsaszínre festeni az egyébként elég sötét valóságot - fogalmazott Schmitt Pál.

    Kiemelte, képviselőtársai arra a kérdésre, hogy volt-e példa ilyesmire az ő miniszterükkel vagy miniszterelnökükkel, válaszképpen "úgy néznek rám, mint aki egy másik bolygóról jött, mint akinek vajmi kevés elképzelése és tapasztalata van a demokráciáról". Mindenki úgy válaszol, hogy "ha ez az eset, ami itt Magyarországon előfordult, náluk történik meg, a Parlament, a sajtó és a népharag napokon belül távozásra kényszerítené az illetékeseket" - tette hozzá.

    A zéró-tolerancia elve

    "A sport világában a csalók ellen zéró-toleranciát hirdettek. Az aranyérmet természetesen elveszik azoktól, akik esküjüket megszegve akarnak jogtalan előnyhöz jutni. Nem ártana ezt a kifejezést megtanulni. Semmi engedmény a hazugság és a csalás számára. Azonnali, szigorú büntetést kell kilátásba helyezni, és azt maradéktalanul megvalósítani, hogy az kellőképpen elrettentsen" - fogalmazott a Fidesz politikusa.

    Elmondta, a sport világában azért küzdenek olyan szigorúan a dopping ellen, mert az a sport halálához vezet, megszűnik az egyenlő esély elve. Ki kell szűrni a maréknyi csalót és manipulálót, a tisztán versenyző többség védelme érdekében. A közéletben is a csalók, a korruptak és a hazugok megbélyegzésére a többség érdekében van szükség, akik bíznak a tisztaságban, a magas rangú emberek szavaiban és cselekedeteiben - fűzte hozzá.

    Hangsúlyozta: képviselőtársai számára különösképp érthetetlen az, hogy gazdaságunk megerősödését, "jobbra fordulását" az uniós forrásoktól várjuk, oda azonban sokszorosan átírt, megváltoztatott, az igazságtól távol álló, manipulált adatokat szolgáltatunk.

    Schmitt Pál az "Igen, Magyarország" chartát említve szólt képviselőtársai afeletti csodálkozásáról is, hogy 16 év után Magyarországon egy olyan chartát kell indítani, ami igent mond az igazság védelmére, a demokráciára, a felelősségre és a számonkérésre, a magyar emberek alkotmányos jogaira és a választók akaratára. "2006-ban, egy olyan országban, amely forradalmának és szabadságharcának 50. évfordulóját ünnepli, igazságról, demokráciáról és vezetők felelősségéről kell chartát létrehozni?" - idézte kérdésüket. A politikus leszögezte: ahhoz, hogy megvalósíthassuk álmainkat, vissza kell menni a demokrácia alapvető kérdéseihez.

    Vajon minden "csak" belügy?

    Itthon szemünkre vetik, hogy ügyeinkről, amelyek látszólag belügyek, tájékoztatjuk az EU döntéshozóit - fogalmazott. Vajon tényleg csak belügy a mérhetetlen és példátlan eladósodottság? Hiszen több európai országnak tartozunk - válaszolta meg rögtön kérdését. Vajon tényleg csak belügy, hogy Magyarországon négyszázezer munkanélküli van? Nem hinném, mert emberek tízezrei mennek végső elkeseredettségükben európai országokba, hogy ott munkát találjanak. Vajon csak belügy az, hogy egy európai ország példát szolgáltathat arra, hogy a különböző regionális fejlesztési forrásokat nem területi rászorultság, hanem pártérdekek alapján akarják szétosztani? - utalt Lamperth Mónika elhíresült mondataira. Hiszen ha ez egyszer Európa területén előfordul, elszabadul a pokol: az egész európai uniós kohézió és szolidaritás kérdőjeleződik meg - tette hozzá.

    Hangsúlyozta: az EU a magyar régiók fejlesztésére biztosít pénzt, nem egyes szocialista politikusok érdekeltségi köreinek támogatására. A területfejlesztés a nemzeti fejlesztési program sarkalatos része, nem engedhetjük, és Európa sem fogja engedni, hogy szocialista pártmegbízottak magánügye legyen.

    Tipikusan szocialista gyakorlat

    A miniszterelnök által emlegetett trükkök százai és a miniszter asszony megerősítik azt a gyanút, hogy a források követhetetlen kezelése tipikusan szocialista gyakorlat. "Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a források elnyerése és elköltése demokratikus, hatékony, igazságos és átlátható legyen" - fogalmazott Schmitt Pál.

    Vajon az belügy-e, hogy a szoros európai egységbe, annak gépezetébe homokot szórjon néhány ember, hogy az egész gépezet olajozott működése akadozni kezdjen? Mert az előbb említett történelmi folyamatoknak itt Európában az igazi alapja a bizalom, szolidaritás, a keresztény erkölcs és hit - jegyezte meg, majd hozzátette: "Büszkék vagyunk rá, hogy a Szent István-i, népet és nemzetet olykor végső megpróbáltatásnak kitevő, évezredes úton végigmentünk, és elfoglaltuk történelmi helyünket Európában".

    Schmitt Pál örömének adott hangot, hogy a hét folyamán Brüsszelben a 735 európai parlamenti képviselő közül két magyar díjazott is volt, az igazságosság és alapvető emberi jogok kategóriában Járóka Lívia, a foglalkoztatásért kategóriában pedig Őry Csaba nyerte az év európai parlamenti képviselője díjat. Rámutatott: ez csattanós válasz azokra a vádakra, hogy a Fidesz Európa-ellenes, rasszista, kirekesztő, idegengyűlölő.

    Az egység mindennél fontosabb

    Schmitt Pál, emlékeztetve a toronymagasan megnyert önkormányzati választásokra kifejtette: ez csak úgy valósulhatott meg, hogy széleskörű összefogás valósult meg azok között az emberek között, akik hasonló értékeket tartanak fontosnak, így a konzervatív polgári gondolkodást, a nemzet iránti elkötelezettséget, a keresztény erkölcs és hit iránti alázatot. "Most végre nemcsak sokan voltunk, hanem elegen is" - fűzte hozzá.

    Leszögezte: a győzelmekből és a vereségekből is lehet, sőt kell tanulságokat levonni. Az újonnan megválasztott főpolgármester már rég nem bírja Budapest többségének a bizalmát, de a többség, aki a leváltását szorgalmazta nem tudott egységet alkotni, nem tudott, vagy nem akart összefogni. "Soha nem fogjuk megtudni, hogy mit akart az a jelölt, aki eleve tudta, hogy csak hat százalékot (...) fog majd elérni, és akinek a polgári oldal egységét bontó ambíciójából a polgári oldal veresége következett be" - fejtette ki. Most már történelmi példánk van arra, hogy mire képes a hasonló gondolkozású, jóakaratú emberek egysége, és mit eredményezhet annak hiánya - tette hozzá.

    "Tiszteletben kell tartani a jobboldalon meglévő több párt különböző nézeteit, de ha valami nagy dolgot akarunk elérni, ha valóban változást akarunk, akkor nem a megosztottság, nem az egymással való versengés, hanem az egység, az összefogás kell, hogy jellemezzen bennünket. A huszonnegyedik órában vagyunk, de még mindig nem késő a változtatásra. Itt és most azoknak a jobb- és (...) baloldalon lévő embereknek kell összefogniuk, akik elégedetlenek az ország gazdasági, politikai és morális állapotával. Készek áldozatot hozni, de előbb tisztán akarják látni a kivezető utat. Hiszik, hogy egy igazi, szakértőkből álló, alkotmányos keretek között létrejövő, széleskörű bizalmat élvező nemzeti egységkormány képes a válság kezelésére" - mutatott rá.

    "Mi arra kötünk szövetséget, hogy megtartsuk, ami igazán fontos a nemzet számára: az emberi méltóságot, történelmünket, kultúránkat és nyelvünket, családjaink jövőjét, fiataljaink tehetségét, az időskor tisztességét, a határon túlra vetett magyarokat, anyaföldünket, a magyar termőföldet és hazánk maradék közvagyonát" - idézte beszédének záróakkordjaként Schmitt Pál a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Alapító levelét. Kiemelte: ez a szövetségkötés nem valami ellen, hanem meghatározott célok érdekében történt. Az Alapító levél utolsó mondatával búcsúzott a Kossuth téri tömegtől: "Rendületlenül hiszünk a szeretet és az összefogás erejében."

    fidesz.hu

    Magunkról

    A Polgári Összefogás Körmendért Egyesület hivatalos oldala

    Kapcsolat

    • Telefon: +36-94/410-515

     

     

    • Levélcím: Fidesz iroda 9900 Körmend
      Szabadság tér 12