Fidesz.hu

A Fidesz a vizitdíj minden formáját elutasítja

  nyomtatási kép
Mikola István csütörtöki sajtótájékoztatóján újra leszögezte: a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség a vizitdíj valamennyi formáját elutasítja.A 2007-2013-as uniós költségvetési időszakban a magyar egészségügy mintegy 400 milliárd forintot használhat fel fejlesztésekre - jelentette be Kökény Mihály, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke.

Mikola István kifejtette: a Fidesz elutasítja a betegek megsarcolásának és a vizitdíjnak mindenféle formáját. Az okok között említette, hogy a vizitdíj az orvost a a szakmai munkájában gátolja, elveszi a gyógyításra fordított időt. Mindenféle lakossági sarcot elutasítunk - tette hozzá újra.

A 400 milliárd forintnyi fejlesztési forrással kapcsolatban a fideszes politikus felhívta a figyelmet arra, hogy az egészségügynek most elsősorban a működtetési forrásokra van szüksége, hiszen az intézetek, a kórházak sok milliárdos adóssággal, hiánnyal küszködnek.
"Most nem a fejlesztési források, hanem az egészségbiztosítás finanszírozási forrásaira van elsősorban szükség" - jelentette ki az egykori egészségügyi miniszter. Jelezte ugyanakkor, hogy örülnek a fejlesztési forrásoknak, de az egészségügy legnagyobb baja ma a működtetési források hiánya, a területről történő pénzelvonás.

Mikola István megjegyezte: a kormányoldalnak szükséges lenne kifejezni azt is, hogy az intézményrendszer stabil működtetése érdekében mit kíván tenni, mert a 2007. évi költségvetés ellehetetleníti az ágazatot.

fidesz.hu

Magunkról

A Polgári Összefogás Körmendért Egyesület hivatalos oldala

Kapcsolat

  • Telefon: +36-94/410-515

 

 

  • Levélcím: Fidesz iroda 9900 Körmend
    Szabadság tér 12