Fidesz.hu

ÚJ KÖRJEGYZŐSÉG

2007. március 21. 13:18:48  nyomtatási kép

Egyházashollós (van) - Büki Zoltánnak 2005-ben időközi választáson szavazott bizalmat a falu lakossága, majd 2006 őszén újra megnyerte a helyhatósági választásokat. A fiatal polgármestert a terveiről kérdeztük.

A Rába mentén fekvő település Egyházashollós és Hidashollós összeolvadásából keletkezett 1937-ben. Jelenleg 607-en élnek a településen, az egyesülés utáni időkben még több mint ezren lakták.

Büki Zoltán polgármestertől megtudtuk, hogy a község fejlődését nagyon fontosnak tartja a vezetőség. Pályázat útján próbálnak előrejutni. Az egyik legfontosabb feladatuk az orvosi rendelő korszerűsítésének befejezése. A munkálatokra tavaly nem kevés pénzt sikerült elnyerniük pályázat útján. A 6,7 millió forintos összköltséghez több mint 2,6 millió forint támogatást szereztek. 2006-ban már megkezdték az új orvosi rendelő kialakítását a régi ifjúsági klub helyén. Szeretné, ha a betegek augusztusban már az új rendelőben vehetnék igénybe a szolgáltatást. A következő időszak másik jelentős teendője a szennyvízhálózat kiépítése. A beruházást a Körmend és Kistérsége Többcélú Kistérségi Társulás koordinálja. Az összköltség nagy részét pályázati forrásokból kívánják fedezni, az önkormányzat is hozzájárul a munkálatokhoz, a lakossági önrész is gyűlik az előtakarékossági program keretében. Figyelik a kiírásokat, amint lesz megfelelő lehetőség, azonnal pályáznak. Szeretnék, ha legkésőbb 2010-re összkomfortos lenne Egyházashollós. Büki Zoltán úgy gondolja: a csatornahálózat kiépítése az alapja annak, hogy egy ipari parkot hozzanak létre a településen. A lakóknak itt helyi munkalehetőséget tudnának biztosítani, a falu pedig pluszbevételhez jutna, amelyet korszerűsítésre, felújításra, intézményfenntartásra fordíthatna az önkormányzat. A többi kis faluhoz hasonlóan Egyházashollóson is a költségvetés nagy része az intézmények fenntartására megy el. Az óvodát a község egyedül működteti. Nincsen meg az előírt gyermeklétszám, ezért az önkormányzatnak jelentős összeggel kell támogatnia az intézményt. Az általános iskolát három település: Egyházashollós, Molnaszecsőd és Magyarszecsőd közösen tartja fenn. Takarékos megoldást keres a falu vezetősége, ezért egy közoktatási szakértőt felkértek, hogy mind az iskolát, mind az óvodát világítsa át. Eztán tud a testület dönteni, céljuk: az oktatás helybeni megoldásáról. A pol- gármesteri hivatalban önálló jegyzőség működik. A három egymás mellett lévő település, Egyházashollós, Magyarszecsőd, valamint Molnaszecsőd július elsejétől körjegyzőséget szeretne létrehozni. Így magasabb állami támogatásban részesülnének. Azt még nem döntötték el a képviselő-testületek, hogy melyik községben legyen a központ.

Azért, hogy a költségvetés több mint hétmilliós hiányát csökkenteni tudjuk, valamilyen önkormányzati tulajdont értékesítenünk kell. Az Arany János utcában a Mukucs patak melletti részen szeretnénk építési telkeket kialakítani, és eladni őket. Ugyanolyan problémákkal küzdünk, mint a kis falvak országszerte. Kevés a fiatal, elöregedőben a lakosság. Az új házakba fiatal párok költözhetnének. Ha pályázati forrást sikerül szereznünk, akkor a temetőben a ravatalozó elé egy előtetőt szeretnénk építeni. Az iskola felújítása tavaly elkezdődött: a padokat, székeket már kicseréltük, hamarosan elkészülnek a tanári asztalok is. A falu könyvtára kistérségi pályázaton elnyert pénzből kibővült. Áprilistól itt egy teleház beindítását tervezzük, ahol a helyiek internetezhetnek , tudtuk meg Büki Zoltántól. A helyi közalapítvány tagjai sokat tesznek azért, hogy Egyházashollós mindenki számára élhető legyen. Anyák napját, idősek napját, falunapot és a szüreti felvonulást minden évben megrendezik. A sport is jó hétvégi kikapcsolódást jelent a falubelieknek. A labdarúgócsapat a körzeti bajnokságban szerepel több-kevesebb sikerrel. A zöld területek rendben tartására nagy gondot fordít a falu vezetése, ezért három közcélú és egy közhasznú munkást alkalmaznak.

2005-ben időközi választáson kaptam bizalmat a falubeliektől. Már akkor hosszú távra terveztem. Tavaly azért jelöltettem magamat polgármesternek, mert úgy gondolom: egy év alatt kevés olyan munkát lehetett elvégezni, amelynek eredménye van. Jelenleg a képviselő-testület tagjai: Büki Zoltán polgármester, Németh Tamás alpolgármester, Szijjártó József, Mikics Sándor, Tóth Gábor, Kozsán Péter, Kántor Ildikó és Nyul Kálmánné képviselők.

A település jegyzője Kovács Gyula.

Magunkról

A Polgári Összefogás Körmendért Egyesület hivatalos oldala

Kapcsolat

  • Telefon: +36-94/410-515

 

 

  • Levélcím: Fidesz iroda 9900 Körmend
    Szabadság tér 12