Fidesz.hu

Ülésezett az önkormányzat - 2009. december 17.

  nyomtatási kép

Tájékoztató Körmend Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. december 17-ei üléséről.

A Napirend elfogadása előtt Bebes István polgármester emlékezett meg a december 9-én elhunyt dr. Unger Károlyról, majd a Képviselő-testület és az ülésen megjelentek egyperces néma felállással rótták le tiszteletüket a város közéletének számos területén aktív szerepet vállaló képviselő előtt.

Célegyenesben a Szabadság tér felújítása
December 22-ig kell a pályázat útvonaltervének megfelelően a projekt anyagát benyújtani, melyről január végén hoznak végső döntést. Változások történtek a műszaki tartalomban, aminek kihatásai voltak a költségvetésre is. A korábbiakban például a víz és szennyvízvezetékek kiépítése nem a projekt keretében valósultak volna meg, azonban a Regionális Fejlesztési Ügynökség módosította ezzel kapcsolatos állásfoglalását, így ezt is a projekt keretein belül kell megoldani. Ez 27 mFt-tal növelte a beruházás költségét.
A július 1-vel történt Áfa emelkedés miatt kompenzáció igénybe vételére lesz lehetőség, melyet a projektfejlesztés időszakában kell jelezni. A Szabadság tér felújításával kapcsolatos beruházás esetén 36 mFt plusz költséget jelent az Áfa emelés, melyre a projekt támogatási intenzitásának megfelelő összegű támogatás kapható (62 %). További módosítást jelent, hogy a tervező által javasolt padok és szeméttárolók ütemezetten fognak kihelyezésre kerülni. A Polgármesteri Hivatal mögötti területen kerül megépítésre a nyilvános illemhely, ami nem elszámolható költség a beruházás során (ezért nem is része annak). Megépítése szükséges ezért a 2011-es költségvetésben szükséges megtervezni az erre fordítandó összeget, melyre 20 mFt-os keretet biztosítottak a képviselők.
A megvalósítással kapcsolatban feltételes közbeszerzési eljárás került megindításra melynek tartalma: Szabadság tér rekonstrukció I.ütem, és a Polgármesteri Hivatal mögötti térrész rendezése; Polgármesteri Hivatal épületfelújítás; régi városháza felújítása. A pályázaton kívül közbeszerzendőa Polgármesteri Hivatal mögötti térrészen nyilvános illemhely építése 2011.évi építéssel.
A Képviselő-testület "Körmend belvárosának komplex funkcióbővítő megújítása" pályázatának megvalósításával egyetértett, s pályázni kíván a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében előzetesen támogatott "Városközpontok funkcióbővítő megújítása a nem megyei jogú városokban" című pályázati kiírás 2. fordulóján. A beruházáshoz szükséges sajáterőt az alábbi éves ütemezéssel hagyták jóvá, és költségvetésében évenként szerepeltetni fogják.

A táblázat az önerő mértékét maximalizált összegben tartalmazza, ami a közbeszerzési eljárás eredményét követően csökkenni fog a pontos adatoknak megfelelően. Az említett Áfa kompenzáció szintén nem jelenik még meg, mert pontos összege számítás alatt van. Ezek ismeretében tehát egy későbbi időpontban - már a végleges adatokkal - ismételten döntést kell majd hozni a testületnek. A képviselők felhatalmazták a polgármestert, hogy a pályázati dokumentációt benyújtsa a 2. fordulóra. A napirend keretében határozat született Akcióterületi Terv elfogadásáról is, melynek előzetes formáját még 2008. májusában hagyta jóvá a testület. A pályázati anyag benyújtásához véglegesíteni kellett ezt a dokumentumot is a képviselőknek.

Költségvetés módosítása
Negyedszer került sor a költségvetés módosítására intézményi saját hatáskörben kért előirányzat módosítások, év közbeni jogszabályváltozások, központi támogatás terhére biztosított előirányzatok, működésre átvett pénzeszközök teljesítéséből adódó, felhalmozásra átvett pénzeszközök előirányzatának növelése, gazdálkodási illetve a céltartalék terhére biztosított kiadások, valamint a Képviselő-testületi döntések következtében Ennek alapján a bevételek és kiadások főösszegét 3.490.299 eFt-ban, az önkormányzat általános tartalékát 90.460 eFt-ban, céltartalékát 72.212 eFt-ban hagyták jóvá. Az önkormányzat fejlesztési hitelét változatlanul 56.000 eFt összegben rögzítették.



Víz és csatornadíjak
A Képviselő-testület immár rendeletét módosította e tárgykörben, azt követően, hogy a Vasivíz Zrt. közgyűlése is elfogadta a 2010-es díjtételeket.
A vízmérő átmérője szerinti alapdíjak nem emelkednének:


13-20 mm 210 Ft/hó             100 mm  10000 Ft /hó
25-30 mm 820 Ft/hó             150 mm  12900 Ft/hó
40-50 mm 3400 Ft/hó    200 mm  15500 Ft/hó
80 mm   7800 Ft/hó Vízmérő nélküli fogyasztóhely     140 Ft/hó



A fogyasztásarányos vízdíj 229 Ft/m3 lesz a lakosság részére, a nem lakossági fogyasztók számára pedig 275 Ft/m3. A szennyvízelvezetés és tisztítás lakossági díja 400 Ft/m3, míg a nem lakossági 479 Ft/m3 lesz január 1-től. Az árak az Áfá-t nem tartalmazzák.

2010. évi étkezési nyersanyagnormák és térítési díjak
A következő évre 8 %-os emelést javasolt a szolgáltató ( SODEXHO Magyarország Kft ) a nyersanyagnormák esetében. A nyersanyagnormára 89 % rezsiköltség van még rászámítva a szerződés szerint. A gyermekek és tanulók részére csak a nyersanyagnormát, illetve annak 50 %-át kell fizetni, az óvodák és általános iskolák alsó tagozatában pedig - jogszabály alapján - vannak ingyenesen étkezők is. A rezsiköltséget egy részét normatív finanszírozás fedezi, másik részét pedig egyéb bevételekből az önkormányzat biztosítja. A Képviselő-testület a nyersanyagnorma 6 %-os emelését hagyta jóvá. 2010-re a szociális ebéd nyersanyagnormáját 248 Ft/nap + Áfa összegben határozta meg a Képviselő-testület. A gyermekek napközbeni ellátásának térítési díjai a bölcsődében és az óvodákban 382 Ft/nap, az általános iskolákban a napközbeni háromszori étkezés 396 Ft, ebéd esetén 232 Ft, a tízórai és az uzsonna egyaránt 82 Ft naponta. A Középiskolai kollégium esetén 786 Ft, míg a középiskolai ebéd esetén 334 Ft a napi térítési díj összege január 1-étől.
A Körmend és Mikrotérsége Intézményfenntartó Társulást 11 település alkotja, mely működteti a körmendi közoktatási intézményeket, ill. azok Körmenden kívüli tagintézményeit. A társuláshoz csatlakozott településeken az élelmezési szolgáltatást az egyházashollósi főzőkonyhával működő Atroplussz vállalkozás látta, és látja el a két tagóvodában és a tagiskolában is. A Képviselő-testület, mint a társulásban fenntartói jogokat gyakorló önkormányzat a Körmenden kívüli tagintézményekben az óvodások esetén 382 Ft/nap, összegben fogadta el. A tagiskolában a napközi három étkezés 414 Ft/nap, a tízórai és az uzsonna egyaránt 82 Ft/nap, az ebéd 250 Ft/nap, míg az uzsonna 75 Ft/nap lesz jövőre.
A díjakat egyhangúlag fogadta el a Képviselő-testület.


Röviden

- A Képviselő-testület elfogadta a Közbeszerzési Bizottság 2009. évi tevékenységéről szóló beszámolót.

- A Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság beszámolóját 17 igen és 1 tartózkodás mellett hagyták jóvá a képviselők.

- Elfogadásra került a Képviselő-testület 2010. év I. félévi munkaterve.

- Egyhangúlag hagyta jóvá a Képviselő-testület a Körmendi Kulturális Központ és Faludi Ferenc Könyvtár működéséről szóló beszámolót.

- A Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás alapító okiratának és társulási megállapodásának módosítását is elfogadták a képviselők, melyre 1 tag kilépése ill. 2 település csatlakozási szándéka miatt volt szükség.

- A Körmend és Kistérsége Többcélú Kistérségi Társulás társulási megállapodásának módosítására is sor került, melynek kapcsán a tagtelepülések lakosságszámának pontosítása történt meg.

- A Vagyongazdálkodási Kft. javaslata alapján két lakás értékesítéséről döntött a Képviselő-testület. A felértékelést követően eladó lesz a Rákóczi út 1-3. épület fsz. 3. szám alatti 53,8 m2-es lakás, valamint a IV. Béla király út 7. fsz. 1. szám alatti 77,1 m2-es négy szobás összkomfortos lakás is.

- Elfogadta a Képviselő-testület a jegyzői teljesítménykövetelmények értékelését, és meghatározásra kerültek a köztisztviselők számára a 2010. évi teljesítménycélok.

Magunkról

A Polgári Összefogás Körmendért Egyesület hivatalos oldala

Kapcsolat

  • Telefon: +36-94/410-515

 

 

  • Levélcím: Fidesz iroda 9900 Körmend
    Szabadság tér 12