
Négy vasi városnak mindenképpen új polgármestere lesz
A tizenkét Vas megyei város közül négyben mindenképpen új polgármestert választanak október 3-án. A négy évvel korábbiakhoz viszonyítva most több városi polgármester-jelöltet vettek nyilvántartásba a vasi helyi választási bizottságok. Összeállításunkban az egyes városokban indulókról adunk áttekintést.
Bükön öt független jelölt indul: Csuka Ákos, Dr. Nagy Tamás, Németh Sándor, Pócza Csaba és Szabó József.
Celldömölkön az eddigi polgármester Fehér László (Cselekvő Összefogásért Egyesület) és dr. Fonyó Roberta (Fidesz-MPSZ-KDNP) verseng a polgármesteri székért.
Csepregen az eddigi polgármester Háromi Jenő (Fidesz-MPSZ-KDNP) vetélytársa a két független Király Árpád és Kiss Béla János.
Körmenden mostani polgármester Bebes István (Fidesz-MPSZ-KDNP mellett Auer Miklós (Jobbik), Bán Miklós (MSZP) és Czafit Csaba (Rába-parti Fórum Egyesület) gyűjtötte össze a jelöltté váláshoz szükséges ajánlásokat.
A legnagyobb harc Kőszegen várható, ahol a jelenlegi polgármester Huber László (Fidesz-MPSZ-KDNP) mellett Giczy József (Jobbik), Kirchknopf Györgyné és Kuntner Ferenc (függetlenek), Kondics Imre (Alpokalja Zöldek Közhasznú Egyesület), Plechl Tibor (Lehet Más a Politika), Rába László (Civil Mozgalom Egyesület).
Őriszentpéteren viszont csak egyetlen jelölt van. Az őrségi város választói az eddigi polgármesterre, Őr Zoltánra voksolhatnak október 3-án.
Répcelakon két független induló van: a mostani polgármester dr. Németh Kálmán és Pálla Péter.
Sárváron négyen versengenek a nyugdíjba vonuló dr. Dénes Tibor posztjáért: Eiveck Péter (Jobbik), Kondora István (Fidesz-MPSZ-KDNP), Rózsa Ferenc (Híd a Jövőnkért Egyesület) és Szabó Lajos (MSZP).
Szentgotthárdon a független Huszár Gábor lesz a jelenlegi polgármester, Viniczay Tibor (Fidesz-MPSZ-KDNP) vetélytársa.
Szombathelyen a mostani polgármester, dr. Ipkovich György (MSZP-Szabadelvű Társas Kör Egyesület) mellett Balassa Péter (Jobbik), dr. Gyimesi József (ESZE), valamint dr. Puskás Tivadar (Fidesz-MPSZ-KDNP) verseng majd októberben a városvezetői tisztségért.
Vasváron egy induló van, itt az eddigi alpolgármester Kovács Tilda Matild a polgármesterjelölt.
Vépen jelöltette magát a mostani városvezető, akinek a helyére három független jelölt pályázik: Dancs László, Kovács Péter és Tóth Zoltán László.
A tizenkét vasi város közül négyet mindenképpen új polgármester irányít az önkormányzati választások után. Ugyanis Horváth Lajos Bük, dr. Dénes Tibor Sárvár, Varga Gyula Vép, valamint V. Németh Zsolt Vasvár eddigi polgármestere nem szerepel a mostani polgármesterválasztás jelöltjei között.
(VN)