Fidesz.hu

Olcsóbban fűtik a Kölcsey Ferenc Gimnáziumot

2010. október 01. 06:48:09  nyomtatási kép

Pénteken adták át ünnepélyesen a korszerűsített fűtési rendszert a körmendi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. A fejlesztéssel jelentős mérvű energiát takaríthat meg az intézmény.

A városban 2008-ban már 11 intézményre kiterjedően elvégeztette az önkormányzat a fűtési rendszerek korszerűsítését, mely kedvező tapasztalatokat hozott: a korábbi időszakhoz képest 22 százalékkal csökkent a gázfogyasztás.

A gimnázium ekkor még kimaradt a körből, ezért a Szemünk Fénye program keretében felújíttatta a fűtésrendszert. A pénteki átadáson Bebes István polgármester kiemelte, hogy a gimnázium működtetésével kapcsolatosan mindig korrekt és jó viszony volt a megyei és a helyi önkormányzat között. Várhatóan 1,2 millió forint éves megtakarítás érhető el a beruházás eredményeként.

A kivitelező cég nevében Burkus László ügyvezető elmondta, hogy bár a munkálatokat a tanév közben kellett végezni, igyekeztek a legkisebb kényelmetlenséget okozni az iskola működésében. Laczó Tamás igazgató köszönetét fejezte ki a cégnek a rugalmas munkavégzésért.

(VN)

Magunkról

A Polgári Összefogás Körmendért Egyesület hivatalos oldala

Kapcsolat

  • Telefon: +36-94/410-515

 

 

  • Levélcím: Fidesz iroda 9900 Körmend
    Szabadság tér 12