Fidesz.hu

Csaknem 700 ezer euróért megújulhat a Batthyány-kastély

  nyomtatási kép

A körmendi képviselők több százezer eurós pályázat ügyében is döntöttek a legutóbbi ülésükön. Jelesül a güssingi vár és a körmendi kastély, a közös múltból közös jövő ügyében.

- Ezúttal a Megújuló Energiák Európai Központja alapján előkészített, korábban már megtárgyalt és támogatott projekt újbóli beadására nyílik lehetőségünk. A projekt vezető partnere továbbra is az osztrák fél, aki a pályázat előkészítésének nagy részét végezte - vezette fel a nagyértékű tervezet előtörténetét Bebes István polgármester.

A képviselők megtárgyalták a pályázatot. Mint kiderült, változatlan feltételek mellett benyújtva a támogatás 85 százalékban uniós finanszírozású, amihez 10 százaléknyi magyar társulás kell, így a pályázói önrész 5 százalékos. Gesztor a Batthyány Váralapítvány Güssing. A felújítás a nyugati szárnyban a délnyugati toronytól a kápolnáig a földszinti és az első emeleti termeket, valamint a 2. emeleten a díszteremből megközelítendő Batthyányi szalont, valamint a délkeleti saroktorony termét érinti. A kastély főépületében lévő múzeumi termek felújítását a következő tervezési és kivitelezési lépésekkel lehet megvalósítani. A felújítás során falkutatást, régészeti feltárást is végeznének, melyre a költségvetés 20 ezer eurót tervez.

- Az építészeti munkák elvégzésére 450 ezer 772 euró kell. Ez tartalmazná a építészeti tervek elkészítését, engedélyeztetést, fűtési tanulmánytervet, építőmesteri munkákat - hallottuk.

Az összességében 667,1 ezer eurós költségvetésű beruházáshoz szükséges 5 százalékos önerő 33 ezer 358 eurót kóstál. A pénzt a képviselő-testület megszavazta, mégpedig az ütemezés szerinti éves költségvetéseinek terhére.

(VN)

Magunkról

A Polgári Összefogás Körmendért Egyesület hivatalos oldala

Kapcsolat

  • Telefon: +36-94/410-515

 

 

  • Levélcím: Fidesz iroda 9900 Körmend
    Szabadság tér 12