Fidesz.hu

Budai Gyula Körmenden

  nyomtatási kép

A Babati és Társa Húsüzemet látogatta meg szerdán dr. Budai Gyula vidékfejlesztési államtitkár, ahol a vasi agrárkamara vezetőivel, szakemberekkel találkozott.

- A hófúvások miatt most pótoltuk a látogatást. Sűrű a program, de nem bánom: pár óra alatt sok újdonsággal találkoztam itt  - mondta a szakpolitikus, aki nagy érdeklődést mutatott az üzemlátogatás során.

Babati Zoltán tulajdonos vezette végig a vendégeket, közte Harangozó Bertalan megyei kormánymegbízottat és dr. Póczik István Vas megyei Agrárkamara átmeneti elnökét, az egyes részlegeken.

- Mi itt 140 embernek adunk munkát, 100-féle terméket állítunk elő, jelen vagyunk a hazai piacon - mondta Babati Zoltán.

Az államtitkár a feldolgozás módjáról, a beszállítói körről is kérdezte vendéglátóját, aki erre azt válaszolta: sajnálatosan kevesen művelik ma a falvakban a háztájit, alig tartanak sertést, vagy más jószágot.

- Nos, ezért is kell szemléletváltás az agráriumban. Ugyanis a föld önmagában nem minden, a hatékony és erős mezőgazdaságnak komplex és jól együttműködő ágazatokra kell épülnie - fejtette ki Budai Gyula.

Az üzemlátogatás végén megkérdezte: mi most a legnagyobb feladat?

- A húsvétra való készülődés: 100 tonna minőségi sonkát szánunk a piacra - jött a válasz.

A látogatás végén a politikus megkóstolta a körmendi cég termékeit és láthatóan elégedett volt.

- A kisebb üzemeknél nincs válság. Legalábbis olyan értelemben, mint a nagyoknál, akik folyamatosan állami segítségben bíznak. A kicsik, közepesek teszik a dolgukat, elértek egy magas minőséget, hozzák a piacot. Ez támogatásra érdemes. Fel kell éleszteni a paraszti termelési kultúrát is a falvakban, az eddig megtett kormányzati lépéseket ezért újabbak követik.

(VN)

Magunkról

A Polgári Összefogás Körmendért Egyesület hivatalos oldala

Kapcsolat

  • Telefon: +36-94/410-515

 

 

  • Levélcím: Fidesz iroda 9900 Körmend
    Szabadság tér 12