Fidesz.hu

Körmend is a díjazottak között

  nyomtatási kép

Kattintson a képere !

Navracsics Tibor megnyitotta a Példátadó Gyakorlatok Pályázat döntőjét

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter nyitotta meg a TÖOSZ Példát átadó pályázatának záró konferenciáját és döntőjét, melynek keretében a résztvevő önkormányzatok versengenek legjobb önkormányzati gyakorlatukkal.

Navracsics Tibor, a rendezvény fővédnöke köszöntő előadásában elmondta, hogy gesztusértékűnek találta és köszönettel fogadta el a TÖOSZ felkérését, hogy a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok konferenciájához hozzájáruljon gondolataival. A miniszterelnök-helyettes kiemelte, hogy mindezt azért tartja fontosnak, mert a TÖOSZ a legnagyobb és legnagyobb múlttal rendelkező önkormányzati szövetség. Így az, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetőjét hívták el erre az eseményre, jelzésértékű lehet a tekintetben, hogy azt a közigazgatási reformot, amit 2010-ben az államigazgatás felől elkezdett a tárca és amelynek a célja mindig is az volt, hogy ne csak a központi államigazgatást, hanem annak területi vetületét és az önkormányzati igazgatást is újraalakítsa, az most már a gesztusok terén is kezdi elérni a célját.

Navracsics Tibor hangsúlyozta azt a kívánalmat, hogy a konfliktusok és a versengés helyett az önkormányzatok és az állam viszonyát az együttműködés és a partnerség jellemezze. Mint a közigazgatási és igazságügyi miniszer elmondta: "ugyan előfordulhat, hogy egy önkormányzat és a központi kormányzat pártpolitikai szempontból egymásnak konkurensei, előfordulhat, hogy egy önkormányzat képviselőtestületében más párttöbbség van, vagy a polgármestert más párt adja, mint a kormánypárt de az nem fordulhat elő, hogy az országot előre vivő ügyek megvitatásában ezek a pártpolitikai szempontok domináljanak."


Teljes cikk: Töosz.hu

Díjazottak

Képek a rendezvényről, díjátadóról

Magunkról

A Polgári Összefogás Körmendért Egyesület hivatalos oldala

Kapcsolat

  • Telefon: +36-94/410-515

 

 

  • Levélcím: Fidesz iroda 9900 Körmend
    Szabadság tér 12