Fidesz.hu

Jelentősen javultak az átlagbérhez viszonyított rezsiárak

  nyomtatási kép

Mától újabb 11,1 százalékkal csökken a gáz, az áram és a távhő árra, így már 20 százalékkal kell kevesebbet fizetni ezekért a szolgáltatásokért, mint egy évvel ezelőtt - közölte Kocsis Máté pénteki sajtótájékoztatóján.

Egyúttal emlékeztetett, hogy a novemberi ármérséklés a rezsicsökkentés harmadik üteme. Felidézte, hogy januárban a gáz, az áram és a távhő árát mérsékelték tíz százalékkal, júliusban a víz, a csatorna, a hulladékszállítás, a palackos gáz, a szennyvízszippantás, illetve a kéményseprés díját csökkentették.

Az eddigi intézkedések lakosságra gyakorolt hatását példákon keresztül mutatta be a fideszes politikus. E szerint egy 60 négyzetméteres, kétfős budapesti háztartás, amelyben gázzal fűtenek, évi 55 ezer forintot takaríthat meg. Egy kétgyermekes család, amely egy 100 négyzetméteres, gázfűtéses lakásban él évi 103 ezer forintot spórolhat. Egy nagyvárosi 50 négyzetméteres, távfűtéses háztartásnál évi 62 ezer, míg egy vidéki 100 négyzetméteres gázfűtéses családi háznál 81 ezer forint lehet a megtakarítás. Egy egyfős háztartás rezsiköltsége pedig évi 40-70 forinttal csökkenhet Kocsis Máté tájékoztatása szerint. Ugyanakkor a képviselő megjegyezte, hogy az említett összegek függnek a fogyasztási szokásoktól és az épület energiaállapotától is. Emlékeztetve a többi szolgáltatás díjának csökkenésére felhívta a figyelmet, hogy az összes költségcsökkenés egyes háztartásokban elérheti az évi 150 ezer forintot is.

A Fidesz kommunikációs igazgatója a fogyasztóvédelmi intézkedésekről szólva kifejtette: januártól már jól látható módon fel kell tüntetni a számlákon a havi és a teljes megtakarítást is. Hangsúlyozta: "ma már nem lehet olyan család, amely nem egyszerűsített számlát kap a gáz-, a távhő-, a szemétszállítási- és az áramszolgáltatás esetében".

Kiemelte: 2014. január elsejétől tovább egyszerűsítik a számlaképet. Ennek értelmében két számlát fog kapni a fogyasztó, az első az egyszerűsített számlaképet, míg a második a teljes, részletes adatsort fogja tartalmazni. "Színekkel és jól látható betűkkel kell elkülöníteni a különböző résszolgáltatások díjait" - húzta alá. Megjegyezte, hogy mindezekre törvényben fogják kötelezni a szolgáltatókat.

Kocsis Máté arról is tájékoztatott, hogy jelenleg hazánk a vásárlóerő paritáson mért közműdíjak tekintetében az európai középmezőnybe zárkózott fel, ugyanakkor emlékeztetett, hogy 2010 előtt Magyarországon az egyik legmagasabb közműdíjak voltak érvényben az uniós tagállamok közül. Jelentősen javultak az átlagbérhez viszonyított rezsiárak Magyarországon -szögezte le. Egyúttal előrebocsátotta, hogy további hasonló lépéseken gondolkodnak.

Kérdésre válaszolva a Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta: a regionális szolgáltatók is végrehajtják a rezsicsökkentést, "csak nehézkesen és nem szívesen". Hozzátette: a Fidesz éppen ezért állította fel a rezsicsökkentés ellenőrzésért felelős munkacsoportot Németh Szilárd és Fónagy János vezetésével. Egy másik felvetésre reagálva hangsúlyozta, hogy a költségvetést nem terheli meg jelentősen a rezsicsökkentés miatt bekövetkező áfakiesés.

"Könnyen elképzelhető, hogy az érintettek közül mindenki lódít"

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a baloldali szervezetek - az utóbbi napokban különösen a Demokratikus Koalíció (DK) - nem segítik a tisztánlátást a bajai hamisítási botrányban. Kocsis Máté kérdésre azt mondta: az MSZP-nek "finoman fogalmazva" nem sikerült teljes körűen tisztáznia magát, és a Gyurcsány Ferenc vezette DK-nak is lenne mit mondania.

A baloldali szervezetek tehát - az utóbbi napokban leginkább a DK - nem igazán segítik a tisztánlátást az ügyben, nem szólalnak meg, vagy ha meg is szólalnak, mellébeszélnek - jelentette ki a fideszes politikus. Szavai szerint könnyen elképzelhető, hogy az érintettek közül mindenki "lódít".

Hozzátette, "ez az ügy elegendő arra", hogy "teljes bizonyosság esetén" belebukjon egy politikai szereplő, ám még mindig nem látni tisztán a botránnyal kapcsolatban. Egy másik újságírói kérdés arra vonatkozott, hogy Déri Balázs, a szocialista párt kommunikációs igazgatója - aki elismerte, hogy október 17-én átadta a hvg.hu munkatársainak a bajai videót, és ezért lemondott posztjáról - azt mondta, sem a pártszóvivőt, sem az elnökséget nem tájékoztatta arról, hogy megkapta a felvételt. Kocsis Máté azt mondta, hogy "nálunk ez nem fordulhatna elő", de az MSZP-nél mindent elképzelhetőnek tart.

(fidesz.hu)

Magunkról

A Polgári Összefogás Körmendért Egyesület hivatalos oldala

Kapcsolat

  • Telefon: +36-94/410-515

 

 

  • Levélcím: Fidesz iroda 9900 Körmend
    Szabadság tér 12