Fidesz.hu

Szobor a nádornak

  nyomtatási kép

Új Batthyány szobrot kap Körmend. Az utolsó nádor, Batthyány Lajos mellszobra 3,2 millióba kerül.

A képviselő-testület 11 igen és 1 tartózkodás mellett döntött arról, hogy a Szabadság tér délkeleti részén, a színház műszaki bejárata és a gyermekkönyvtár közti területen Batthyány Lajos (1696-1765) kancellár, az utolsó nádor emlékére mellszobrot állíttatnak.

Batthyány Lajos regnálása idején nagyon sokat tett a település fejlesztése, építése érdekében. Nevéhez kötődik a vár barokk kastéllyá történő átépítése, három major, templom, az első kórház, a városháza, a Sóház, az iskola, valamint 25 uradalmi lakóház megépíttetése. De hozzá köthető a várépület köré a déli udvarrészen 6 szimmetrikus elhelyezésű épület megépíttetése, a francia park, valamint a narancs- és kávéház kialakítása. A városvédelem céljából 1737-ben tűzrendészeti utasítást is kiadott, melyben a helyi céhek feladatává tette a településen a tűzoltást.

A tervezett szobor elkészíttetése 3 millió 229 ezer 883 forintba kerül, amelyből az önrész 968 ezer 883 forint. Ezt az összeget a képviselő-testület megszavazta.

A napirend tárgyalása kapcsán két vélemény is elhangzott. Szabadi István képviselő a szobor helyett egy domborművet javasolt, míg Szabó Ferenc alpolgármester még több Batthyány-szobor mellett érvelt. Batthyány Lajos életéről korábban kiadvány is megjelent. A Testis Temporis - Az idő tanúja - helytörténeti sorozat 10. számának szerzője Móricz Péter történész, a múzeum intézményi vezetője.

(VN)

Magunkról

A Polgári Összefogás Körmendért Egyesület hivatalos oldala

Kapcsolat

  • Telefon: +36-94/410-515

 

 

  • Levélcím: Fidesz iroda 9900 Körmend
    Szabadság tér 12