Fidesz.hu

Felújított temetőt avattak Kemestaródfán

2014. július 01. 20:48:16  nyomtatási kép

Felavatták a megújult ravatalozót a temetőben. A felújítási munkákat főként pályázati pénzből finanszírozták, ugyanennek a projektnek a részeként épült meg a játszótér is.

V. Németh Zsolt felavatta az új ravatalozót. Fotó: Szendi Péter

A falu életének egyik legfontosabb helyszíne a temető, a ravatalozó, az a hely, ahol még utoljára láthatjuk, búcsút vehetünk szerettünktől - mondta az ünnepség elején Szájer Istvánné polgármester. Hozzátette: a most felújított ravatalozó még az 1970-es években épült, negyven év után 12,3 millió forintos uniós és állami támogatásból, valamint hárommilliós önerőből újulhatott meg az épület, de érkezett adomány is, például a kapuk elkészítéséhez. Továbbá a helyiek is részt vettek a terület szebbé tételében, parkosításában.

Fotó: Szendi Péter

A polgármester után Bombolya János, az önkéntes tűzoltó egyesület elnöke, mint a projekt gazdája beszélt az elmúlt hónapok munkájáról, és köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek a két projektelem megvalósításában. Külön kiemelte V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkárt, aki ugyancsak részt vett az ünnepségen. Úgy fogalmazott, a halál és az élet szerves kapcsolatát szimbolizálja, hogy a projekt során nemcsak a ravatalozót újíthatták meg, hanem játszótér is épült. Van olyan hely a településen, ahol a legkisebbek barátságokat köthetnek, s van már méltó helye a nyugalomnak, az öröklétnek is. Azt mondta, a felújítással 21. századi viszonyokat teremtettek a temetőben, méltó helyet adva az emlékezésnek. Az ünnepi átadás után Orsós Zoltán atya megáldotta az épületet, s hálaadó szentmisét is celebrált.

VN

Magunkról

A Polgári Összefogás Körmendért Egyesület hivatalos oldala

Kapcsolat

  • Telefon: +36-94/410-515

 

 

  • Levélcím: Fidesz iroda 9900 Körmend
    Szabadság tér 12