Alkotmánybírósági stop a kormány önkényének

2007-02-13 12:57:25


Tegnap az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy a kormány olyan politikát folytat, ami alkotmányellenes.

A tegnapi Alkotmánybírósági határozat megálljt parancsolt a hatalmi önkénynek - szögezte le kedd délelőtti sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter. A Fidesz kommunikációs igazgatója rámutatott: a fővárosi közgyűlés döntéséről - mely szerint politikai gyűlésen külön engedély kell színpad emeléséhez és a hangosításhoz - az Alkotmánybíróság kimondta, hogy antidemokratikus és alkotmányellenes.

"Hónapok óta világos, hogy Gyurcsány Ferenc és kormánya mindent megtesz a vele szembeni kritikus hangok elnémításáért, amiből van bőven" - hívta fel a figyelmet a Fidesz szóvivője, kiemelve: immár világos, hogy a kormány nem riad vissza a rendőrterrortól és az alkotmánysértéstől sem. Mint fogalmazott, mindig elbújnak valaki vagy valami mögé, hol maszkos és jelvény nélküli rendőrök, hol kordon, hol pedig a Fővárosi Közgyűlés mögé. A politikus emlékeztetett arra is, hogy jogvédő szervezetek, a Fidesz és a KDNP is felszólalt a közgyűlés döntése ellen. "Egy demokráciában ez a határozat tarthatatlan" - jegyezte meg. Hozzátette: tegnap az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy a kormány olyan politikát folytat, ami alkotmányellenes.

Szijjártó Péter reményét fejezte ki, hogy a Fővárosi Önkormányzat elfogadja és tiszteletben tartja, Gyurcsány Ferenc pedig megérti az Alkotmánybíróság döntésének az üzenetét, melynek lényege: egy demokráciában jogi csavarokat és kiskapukat használva, más mögé bújva nem lehet kormányozni. Végül kifejtette: a Fidesz továbbra is fenntartja, hogy a Parlament köré vont vasfüggöny alkotmányellenes, ezért le kell bontani.

fidesz.hu