Ülésezett az önkormányzat - 2010. december 16.

2010-12-17 10:41:43


Tájékoztató Körmend Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. december 16-ai üléséről.

Költségvetés módosítása
Ötödik alkalommal került sor a költségvetés módosítására többek között intézményi saját hatáskörben kért előirányzat módosítások, pótelőirányzatok, központi költségvetésből kapott támogatások, felhalmozási kiadás átcsoportosításának előirányzat-módosításai miatt.
Ennek alapján a bevételek és kiadások főösszegét 4.122.351 eFt-ban, az önkormányzat általános tartalékát 1.470 eFt-ban, nevesített és szabad céltartalékát 55.948 eFt-ban hagyták jóvá a képviselők.

2011. évi étkezési nyersanyagnormák és térítési díjak
A következő évre 5 %-os emelést javasolt a szolgáltató ( SODEXHO Magyarország Kft ) a nyersanyagnormák esetében, melyet az inflációval és a mezőgazdaságot ért kedvezőtlen hatásokkal indokoltak. A nyersanyagnormára (melyet az élelmiszerárak befolyásolnak) 89 % rezsiköltség (bér- és járulék, közüzemi, és általános költségeket tartalmaz) van még rászámítva a szerződés szerint. A gyermekek és tanulók részére csak a nyersanyagnormát, illetve annak 50 %-át kell fizetni, az óvodák és általános iskolákban pedig - jogszabály alapján - vannak ingyenesen étkezők is. A rezsiköltséget egy részét normatív finanszírozás fedezi (a kedvezményre jogosultak esetén), másik részét pedig egyéb bevételekből az önkormányzat biztosítja. A Képviselő-testület a jövő évi költségvetési koncepcióban 3,5-4 %-os nyersanyagnorma emeléssel számolt, a képviselők végül a kettő közötti emelését hagyta jóvá. Ennek alapján 2011-re a szociális ebéd nyersanyagnormáját 324 Ft/nap összegben határozta meg a Képviselő-testület. A gyermekek napközbeni ellátásának térítési díjai a bölcsődében és az óvodákban 400 Ft/nap, az általános iskolákban a napközbeni háromszori étkezés 414 Ft, ebéd esetén 242 Ft, a tízórai és az uzsonna egyaránt 86 Ft naponta. A középiskolai ebéd esetén 298 Ft az ebéd térítési díja január 1-étől. 
A Körmend és Mikrotérsége Intézményfenntartó Társulást 11 település alkotja, mely működteti a körmendi közoktatási intézményeket, ill. azok Körmenden kívüli tagintézményeit. A társuláshoz csatlakozott településeken az élelmezési szolgáltatást az egyházashollósi főzőkonyhával működő Atroplussz vállalkozás látta, és látja el a két tagóvodában és a tagiskolában is. A Képviselő-testület, mint a társulásban fenntartói jogokat gyakorló önkormányzat a Körmenden kívüli tagintézményekben az óvodások esetén 400 Ft/nap, összegben fogadta el. A tagiskolában a napközi három étkezés 422 Ft/nap, a tízórai és az uzsonna egyaránt 86 Ft/nap, az ebéd 250 Ft/nap lesz jövőre. 
A díjakat 10 igen és 2 nem szavazattal fogadta el a Képviselő-testület.


Víz és csatornadíjak
A Képviselő-testület immár rendeletét módosította e tárgykörben, azt követően, hogy a Vasivíz Zrt. közgyűlése is elfogadta a 2010-es díjtételeket.

A vízmérő átmérője szerinti alapdíjak:
13-20 mm  220 Ft/hó    100 mm 10000 Ft/hó
25-30 mm  840 Ft/hó    150 mm 12900 Ft/hó
40-50 mm 3400 Ft/hó    200 mm 15500 Ft/hó
80 mm 7800 Ft/hó                     
Vízmérő nélküli fogyasztóhely140 Ft/hó



A fogyasztásarányos vízdíj 235 Ft/m3 lesz a lakosság részére, a nem lakossági fogyasztók számára pedig 294 Ft/m3. A csatornaszolgáltatás esetén új elemként szerepel az alapdíj, ami a szolgáltatás biztonságát hivatott biztosítani. 

Alapdíj:


Vízmérő átmérője (mm) Csatorna szolgáltatás alapdíja Ft/hó
13-20, és a vízmérő nélküli fogy.hely 200
25-30    800
40-50   3000
80      4000
100     5000
150     6000



A szennyvízelvezetés és tisztítás fogyasztásarányos lakossági díja változatlanul 400 Ft/m3, míg a nem lakossági 500 Ft/m3 lesz január 1-től. Az árak az Áfá-t nem tartalmazzák.
A megemelkedett díjak évi 100 m3 vízfogyasztás esetén Áfával együtt 75 Ft többletkiadást eredményeznek a vízdíjak esetén havonta, a csatorna alapdíjak pedig további 250 Ft-ot. Összességében havonta 325 Ft.tal nő a víz és csatornaszolgáltatás díja a lakosság számára, ami 4,7 %-os emelkedésnek felel meg. 


Beszámoló a 2010. évi adóztatási tevékenységről.

Évente egy alkalommal a jegyző köteles beszámolni az adott év adóztatási tevékenységéről, melyről a képviselők az alábbiak szerinti részletes tájékoztatót kapták.

2009. évben kivetett és ténylegesen befolyt adók a következők szerint alakultak 2010. december 7-ig:


2010. év végéig még kb. 86.000.000,-Ft iparűzési adó és 481.000,-Ft kommunális adó folyik be feltöltés és eltolt éves adózó második félévi előlege miatt. 
A piacon ideiglenes jelleggel végzett iparűzési adóból befolyt összeg hetente átlagosan 25.000,-Ft.
Idegenforgalmi adóból a beszámolási időszakban 1.132.000,-Ft folyt be. Fontos megjegyezni, hogy idegenforgalmi adó alól mentes a 18. évet be nem töltött és a 70. évet betöltött magánszemély, és a Htv. 37. §. (2) bekezdés szerinti tevékenységet végző vállalkozó esetén a vállalkozási tevékenység vagy ezen vállalkozó munkavállalója által folytatott munkavégzés céljából az önkormányzat illetékességi területén tartózkodó magánszemély. 

Talajterhelési díj címén 1.208.338 Ft folyt be. A talajterhelési díjat önadózással kell teljesíteni, tárgyévet követő év március 31-ig. A csatorna szolgáltatást igénybe nem vevők listáját a Vasivíz Zrt-től kapja meg a hivatal felkérésre, és ez alapján került kiküldésre minden év január hónapban az érintetteknek a bevallási nyomtatvány. 
Az Adóhatóság tevékenységi körébe tartozik még az adóigazolás és adóérték bizonyítvány kiállítása is. A beszámolási időszakban 142 db adóérték bizonyítványt és 63 db adóigazolást állított ki a hatóság. 

Az adóhátralékok behajtásával kapcsolatos tevékenység: 

2010. évben közel 5000 db félévi értesítőt küldött ki az adóhatóság, melyben tájékoztatást kaptak az ügyfelek adószámlájuk egyenlegéről is. Akik még ezen felhívásra sem rendezték tartozásukat, azoknak fizetési felszólítás került kiküldésre. A 10.000 Ft feletti adótartozással rendelkezők száma 570 fő. A felszólítások kiküldése jelenleg is folyamatban van. Előző évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy az adózók több mint 2/3-a rendezi a tartozását legkésőbb a fizetési felszólítás átvételét követően. A tartozást nem rendezők esetében gépjárműadónál az okmányirodában a gépjármű forgalomból való kivonása intézkedés kezdeményezése történik. 
Az Önkormányzat adóhatósága más, adó jellegű köztartozások behajtása ügyében is eljár, több mint negyven jogszabály állapít meg hatáskört e vonatkozásban.
Közigazgatási bírság behajtása ügyében 52 esetben 1.229.052,-Ft-ot, hulladékszállítási díj behajtása ügyében 650 esetben 939.789,-Ft-ot, egyéb ügyben (szabálysértés, helyszíni bírság) 146 esetben 641.108,-Ft-ot hajtott be az Adóhatóság. 

Összességében elmondható, hogy az adóbehajtások, és más adó jellegű köztartozások behajtása az elmúlt évhez képest is tovább javult. 

Röviden

- A Képviselő-testület elfogadta a Közbeszerzési Bizottság 2010. évi tevékenységéről szóló beszámolót, valamint a Közbeszerzési Szabályzat módosítását.

- A Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság beszámolóját 11 igen és egy tartózkodás mellett hagyták jóvá a képviselők. A Bizottsági elnöke továbbra is Szabó Ferenc alpolgármester lesz, tagoknak Csák Tamást, Karakai Józsefet, Rózsás Ágotát, Czafit Csabát és Egyed Gyulát választotta meg a Képviselő-testület. A döntés szerint a korábbiaknak megfelelően az ÁNTSZ által delegált tiszti főorvos, a városi Katasztrófavédelem parancsnoka, a Városi Tűzoltóság parancsnoka, a Mentőszolgálat vezetője, a Körmend és kistérsége Többcélú Kistérségi Társulás képviselője, a Polgárőrség vezetője, Körmend város Védelmi Bizottságának ügyintézője, a Szociális Szolgáltató és Információs Központ képviselője, valamint a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke szintén tagja a társadalmi megbízatásként működő bizottságnak. 

- Elfogadásra került a Képviselő-testület 2010. év I. félévi munkaterve.

- A Képviselő-testület 9 igen és 3 tartózkodás mellett fogadta el a Körmendi Kulturális Központ és Faludi Ferenc Könyvtár működéséről szóló beszámolót.

- A Körmend és Kistérsége Többcélú Kistérségi Társulás társulási megállapodásának módosítására is sor került, melynek kapcsán a tagtelepülések lakosságszámának pontosítása történt meg. 

- Elfogadta a Képviselő-testület a jegyzői teljesítménykövetelmények értékelését, és meghatározásra kerültek a köztisztviselők számára a 2011. évi teljesítménycélok. Ugyancsak elfogadásra került a Tűzoltóság állományára vonatkozó jövő évi teljesítményértékelés alapját képező kiemelt célok. 

- Jóváhagyták a képviselők a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló rendelet módosítását.

- A novemberben jóváhagyott közterületek használatáról szóló rendeletmódosítás egy pontján változtatott a testület, mely szerint a járművel történő mozgóárusítás díja 1.830 Ft helyett 2.500 Ft lesz gépkocsinként január 1-től.

- Körmend város környezeti állapotáról szóló beszámolót egyhangúlag fogadta el a testület.

- Felhatalmazták a képviselők a polgármestert a Cigány Kisebbségi Önkormányzattal történő Együttműködési Megállapodás aláírására.

- A Mozi működtetéséhez 950 eFt támogatásról döntött a Képviselő-testület.





A Képviselő-testületi ülések előterjesztései megtalálhatók az önkormányzat honlapján (http://ekormanyzat.kormend.hu).