Ünnepélyes járásnyitó

2013-01-04 08:11:16


Csütörtökön ünnepélyesen felavatták a celldömölki, a vasvári és a körmendi járási hivatalt - több évtizedes szünet után.

A csütörtöki, ünnepélyes járásnyitó Celldömölkön indult, Vasváron folytatódott és Körmenden fejeződött be. A körmendi ünnepségen elsőként. Harangozó Bertalan megyei kormánymegbízott szólt az új hivatal munkatársaihoz, kijelentve: e napok történelmiek. Szólt a járások kialakításához vezető közjogi és szervezési folyamatokról, arról, hogy 300 kormányablak várja az országban az ügyfeleket. Végül arra kérte az apparátus tagjait, hogy váljanak méltóvá elnyert tisztségükre.

Kovács Ferenc megyei közgyűlési elnök a törvénykezési háttérről szólt, ígérve: ez az év is felpörgetett parlamenti munkát hoz majd. Ágh Péter országgyűlési képviselő Batthyány-Strattman László példáját hozta fel, mint követendőt. Bebes István körmendi polgármester kollégaként említette a járási hivatal munkatársait, hiszen nemrég még a városháza dolgozói voltak.Jó csapatot adunk át - mondta. Ezután a hivatal vezetője, Gombásné Nardai Ibolya szólt, megígérve: mindent megtesznek azért, hogy a járáshoz tartozó 46 településen magas szintű szakmai munka valósuljon meg. Külön is köszönetet mondott, az őriszentpéteri polgármester, őr Zoltán személyén keresztül az őrségieknek, akik a körmendi járást választották. Végül Németh Zoltán, Benedek János és Szabadi István egyházi személyiségek áldották meg a több évtized után újraindult körmendi járási hivatalt.

(VN)