Emlékművet újítanának fel Körmenden

2014-02-10 20:04:44


Első világháborús emlékmű felújítására pályázik az önkormányzat. Ötmillió forintról van szó.

A pályázat keretében az elhanyagolt, forráshiány miatt nem megfelelően gondozott első világháborús emlékművek állagmegőrző karbantartására és felújítására van lehetőség. A program célja, hogy ily módon is ébren tartsa az első világháborúval kapcsolatos társadalmi emlékezetet, s ezáltal hozzájáruljon a közös értékeken, történelmen és kultúrán alapuló magyar és európai identitás erősítéséhez. A felhívásra önkormányzatok is nyújthatnak be pályázatot és ezzel éltek is a körmendiek. A Hősök terén található I. világháború körmendi áldozatainak emlékműve, mely Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása, leleplezésére 1927-ben került sor. Felső részén az első világháborúban hősi halált halt 242 körmendi lakos nevét olvasható. A II. világháborút követően a szobrot többször elmozdították eredeti helyéről. 1990-ben talapzatát megemelték és kiegészítették a II. világháború harcterein, a koncentrációs táborokban és a bombázások során elhunyt körmendi lakosok neveivel, valamint ekkor állították fel jelenlegi helyére, a Hősök terére. Most 328 név található az emlékművön.A pályázat keretében tervezetten az emlékmű tisztítása és a zöldterület rendbetétele valósulhatna meg. A képviselő-testület támogatta a pályázat benyújtását, felhatalmazta a polgármestert a pályázat képviseletére az illetékes hatóságok előtt, valamint az előkészítési szerződések aláírására. Az önkormányzat a pályázathoz 5 milliós támogatási igényt nyújt be, amelyhez 263 ezer forintos önerőt biztosít. Ez utóbbi tétel fedezetét az idei költségvetés adja.

(VN)