Települési Értéktár

2014-03-03 22:22:39


Körmend város Önkormányzata a tavalyi évben úgy döntött, hogy nem hoz létre Települési Értéktár Bizottságot, ellenben felruházta a Társadalmi Ügyek Bizottságát azzal a jogkörrel, hogy gyűjtse össze a helyi értékek tárát, melynek eredményét az Önkormányzat felterjeszti a Megyei Önkormányzat felé a Megyei Értéktárba való felvételhez.

A magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról szóló 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelet értelmében "A helyi önkormányzat közigazgatási területén fellelhető, illetve az ott létrehozott nemzeti érték felvételét a települési, tájegységi vagy megyei értéktárba bárki írásban kezdeményezheti az adott érték fellelhetőségének helye szerint illetékes önkormányzat polgármesteréhez, illetve a megyei közgyűlés elnökéhez címzett javaslatában."

A Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár intézménye folyamatosan végzi a települési értéktárba felvehető értékek gyűjtését, melyet 2 alkalommal a Társadalmi Ügyek bizottsága is megtárgyalt a Képviselő-testület elmúlt év júniusi döntésének megfelelően.

Ennek megfelelően a Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár múzeum intézményegységének vezetője lakossági felhívást tett közzé, hogy bárki jelezhesse, ha a Települési Értéktárba javasol felvenni helyi értéket. A javaslatokat folyamatosan be lehet nyújtani az intézményhez. 

Első alkalommal a Települési Értéktárba az alábbi értékek felvétele történt meg: 

  • Hercegi Batthyány-Strattmann kastélyegyüttes
  • Várkert növényvilága
  • Várkert szobrai
  • Szent Erzsébet Plébániatemplom
  • Református templom
  • Evangélikus templom
  • Körmendi gólyák
  • Körmend kosárlabda sportja
  • Körmendi Vasparipa Egylet
  • A Batthyányak szellemi öröksége
  • Belencsák késes dinasztia
  • Percsák zenész dinasztia
  • Kovátsik dinasztia
  • Rába folyó 
  • Nepomuki Szent János szobor
  • Hősök tere
  • Vízikarnevál
  • Dobogó erdő
  • Vasútállomás
  • Orion Filmszínház
  • Kölcsey Ferenc Utcai Általános Iskola épülete
  • Városi Bíróság épülete
  • Volt Városháza épülete
  • Szabadság tér
  • Kossuth szobor
  • Mária Immaculata szobor
  • Paracelsus Gyógyszertár épülete
  • Dr. Batthyány-Strattmann László szobra
  • Korona Étterem épülete
  • Dr. Batthyány-Strattmann László kórház
  • Dr. Batthyány-Strattmann László emléktemplom
  • Béri Balogh Ádám Néptáncegyüttes
  • Batthyány Lovasbandérium
  • Régió Íjász Hagyományőrző és Sport Egyesület
  • Körmendi Fúvószenekar Egyesület
  • Piramis tölgyfasor

 

A Képviselő-testület és a Társadalmi Ügyek Bizottsága felkérte a Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár intézményét arra, hogy folytassa a helyi értékek felkutatására és összegyűjtésére, dokumentálására irányuló szakmai munkát. Az elfogadott helyi értékek felterjesztésre kerülnek a Megyei Önkormányzathoz, melyhez a szükséges előkészítő munkák elvégzése, a dokumentációk elkészítése, és az egységes Települési Értéktár dokumentálása ugyancsak az intézmény feladata.