Beszámoló az önkormányzat 2013. évi gazdálkodásról

2014-05-10 06:38:42


A képviselő-testület elfogadta a 2013-as év gazdálkodásáról szóló beszámolót, zárszámadását, és a belső ellenőr beszámolóját a 2013. évben folytatott vizsgálatokról. A bevételi oldalt 2.762.567 eFt, a kiadási oldalt 2.460.310 eFt teljesítési összeggel hagyták jóvá a képviselők.

A 2013-as évben jelentős változások következtek be az önkormányzati feladatellátásban, ami jelentős kihatással volt az intézményszerkezetre is - emlékeztetett Bebes István polgármester. Megalakultak a járási kormányhivatalok, melyek átvették az okmányirodai ügyintézést, építéshatósági, és egyéb hatósági feladatokat. Az iskolák fenntartója a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ lett, az önkormányzat a működtetési feladatokat látja el Körmend Város Gondnokságán keresztül, mely tavalytól kiterjed a Kölcsey Ferenc Gimnáziumra is. A Polgármesteri Hivatal Közös Önkormányzati Hivatalként működik, ellátva Csákánydoroszló Önkormányzatának hivatali feladatait is. A korábbi többcélú kistérségi társulás a törvényi változás alapján önkormányzati társulásként működik. A közoktatási feladatokat ellátó jogi személyiség nélküli társulást ugyancsak a jogszabályoknak megfelelően jogi személyiségű társulássá kellett alakítani, mely a két óvoda és a bölcsőde működtetését látja el (Körmend és Mikrotérsége Köznevelési Intézményfenntartó Társulás). Az elmúlt évtől a múzeumi feladatok ellátása átkerült a megyétől az önkormányzathoz, mely a Körmendi Kulturális Központba integrálódott (Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár). A Szociális Szolgáltató és Információs Központ a Körmend és Kistérsége Önkormányzati Társulás fenntartásában működik. A két társulás által fenntartott intézmények esetében Körmend Város Önkormányzata biztosítja a központi támogatáson és a saját bevételen túl a kiadások fedezetének nagy részét, valamint az önkormányzat hivatala látja el a tervezési, gazdálkodási, könyvvezetési és beszámolási feladatokat is. Az önkormányzat által közvetlenül működtetett intézmények száma azonban a korábbi 8-ról 3-ra csökkent.

Fontos, a költségvetés helyzetét és tervezését befolyásoló tényező volt az adósságkonszolidáció folyamata, ami 2014-ben zárult le véglegesen. Takarékos gazdálkodás jellemezte a működést, a fejlesztések esetében nagyrészt előkészítési feladatok valósultak meg, így a nagy kiadások áthúzódtak 2014-re (pl. csatornahálózat bővítése).

Működési bevételek

Az intézményi működési bevételek (273,2 mFt) jelentős része bérleti díjakból , különböző szolgáltatásokból, Áfa visszatérülésekből és étkeztetésből származik. A közhatalmi bevételek közül a legjelentősebb az iparűzési adó (515,2 mFt), melynek összege 28 mFt-tal maradt el a tervezettől a gazdaságban az év folyamán még érzékelhető válsághatások miatt. Idegenforgalmi adóból 1,24 mFt, talajterhelési díjból 2,65 mFt folyt be a költségvetésbe. Átengedett bevételként a gépjárműadóból (40 % marad helyben) 31,36 mFt, a tervezettnél közel 4 mFt-tal kevesebb érkezett.

Átvett forrásként 144,3 mFt bevétele származott a városnak (önkormányzatoktól feladatellátáshoz, központi forrásból szociális feladatokra, közfoglalkoztatáshoz, projektek támogatásához, fogászati ellátás finanszírozásához, stb.).

A központi költségvetésből 555,9 mFt bevétel keletkezett, melyből az önkormányzat működtetésére 70,4 mFt-ot kapott a város, amely az adó erőképesség beszámítása miatt ilyen alacsony, a beszámítás összege meghaladta a 150 millió Ft-ot. Az óvodák működtetéséhez közel 174 millió Ft érkezett, a szociális ellátásokkal kapcsolatosan igényelt támogatás pedig 27,5 mFt volt. A köznevelési intézményben ellátott gyermekétkeztetési feladatokhoz az önkormányzat 52.9 mFt támogatásban részesült. 2013. év második felében az önkormányzat kapta a szociális és gyermekjóléti feladatok ellátásához a támogatást, összességében 58,9 mFt-ot, amelyet átadott a társulás részére az intézmény működési kiadásainak fedezetére. A feladatok ellátásáról a mutatók alapján az elszámolás megtörtént, és a visszafizetési kötelezettség 4.3 mFt, amelynek a pénzügyi teljesítése határidőre teljesült.

A szerkezetátalakítási tartalékból 12,5 mFt érkezett az önkormányzathoz a gimnázium működtetési feladatainak finanszírozására. Erről az összegről már a beszámoló keretében megtörtént az elszámolás.

Működőképesség megőrzését szolgáló támogatásként az önkormányzat 94,6 mFt-ot kapott, amelynek a felhasználásáról szintén megtörtént az elszámolás. A költségvetés tervezete működési célú hitelfelvétellel számolt, amelyre nem volt szükség.

Működési kiadások

A működési kiadások között jelentős tétel a személyi juttatások (275,9 mFt) és járulékok (61,7 mFt). A személyi juttatások év közben változtak a kapott bérkompenzációból adódó módosítások miatt. A könyvtár esetében van jelentős bérnövekedés, amely az intézményben futó projektek lebonyolításához kapcsolódnak. A munkaadót terhelő járulékok a tervezettnek megfelelően teljesültek, természetesen a bérkompenzációhoz kapcsolódó kötelezettségek figyelembe vételével. Az intézményekben közfoglalkoztatás is történt, amely teljesítései szintén szerepelnek a kiadások között.

A dologi kiadások (636,4 mFt) közüzemi kiadásokat és az élelmezési feladattal kapcsolatos költségeket, illetve egyéb dologi kiadásokat tartalmaz. A közüzemi kiadások közül csak a TÁVHŐ esetében van az előirányzatot meghaladó teljesítés. A többi közüzemi díj esetében a teljesítés a tervezett kiadást nem éri el. Jelentősebb a megtakarítás a villamos energia esetében. Az egyéb dologi kiadások esetében elmondható, hogy a tervezett összeget nem éri el a teljesítés. Az önkormányzat kiadási között szerepel a város működtetésével kapcsolatos összes kiadás, amely magába foglalja fűtéskorszerűsítés bérleti díjait és működtetési költségeit minden intézményre vonatkozóan, a város területén különböző szolgáltatások igénybe vételének kiadásait, a számlavezetés kiadásait, kamatokat, ÁFA befizetéseket, stb.

A pénzbeni ellátásokkal kapcsolatos kiadások esetén a kifizetésekhez kapcsolódóan folyamatosan történt a központi támogatás igénylése. Az eredetileg tervezett saját forrás, és a kapott támogatás fedezetett biztosított a kifizetésekre (41,9 mFt).

A működési célra átadott pénzeszközök közül az államháztartáson kívülre 42,3 mFt támogatást nyújtott az önkormányzat. A támogatások az egyes szervezetek, egyesületek programjainak megvalósításához járult hozzá, figyelemmel a város életében betöltött szerepvállalásukra is. Az államháztartáson belülre adott támogatások nagyrészt intézmények működtetéséhez biztosít forrást (400 mFt), amely összeg magába foglalja a központi támogatást és az önkormányzat hozzájárulását is. Az önkormányzat mindkét társulás működéséhez hozzájárul, s továbbra is támogatást biztosít az ügyeleti feladatok ellátására.

A működési kiadások teljesítése összességében nem éri el a módosított előirányzatot, ami alátámasztja a takarékos gazdálkodás megvalósulását.

Felhalmozási bevételek

A felhalmozási bevételek teljesítését is befolyásolta a kiadások teljesítése, különösen az ÁFA visszatérülés tekintetében (25 mFt), amely a KEOP beruházásokhoz kapcsolódik. Az egyéb sajátos bevételek között a használati díjból származik 55,8 mFt nettó bevétel. Az önkormányzat osztalékok 11,4 mFt összegben kapott, amelyből 9,7 mFt-ot a VASIVÍZ Zrt fizetett, a MŰLLEX Kft 1,66 mFt-ot, a Nyugat Pannon Zrt-től pedig közel 40 eFt-ot. A VASIVÍZ Zrt-nél tőke kivonásra is került sor, amely alapján az önkormányzat 32,5 mFt-ot kapott. Vagyonértékesítésből 13,4 mFt folyt be.

Központi forrásból az önkormányzat a konszolidáció keretében a fejlesztési hitel törlesztésére 81,1 mFt támogatást kapott. Szintén központi támogatásként kapta az önkormányzat a sportcsarnok saját erő finanszírozására a 225 mFt-ot.

Az önkormányzat a különböző projektekhez kapott támogatást államháztartáson belülről 243,3 mFt összegben (KEOP pályázatok: ivóvízminőség javítása, szennyvíz-csatornázottság fejlesztése, Várkert; 3 Park pályázat; Gyermekkönyvtár felújítása). Központi támogatásból 322, 6 mFt érkezett. Átvett pénzeszközként a lakosságtól 2,5 mFt folyt be közmű hozzájárulásként az előző fejlesztésekhez kapcsolódóan.

Felhalmozási kiadások

A nagyobb volumenű fejlesztések előkészítése valósult meg az évben, így a tervezetthez viszonyítva alacsonyabbak voltak a kiadások ezen a területen, a beruházások terén 171,7 mFt. A felújítások terén (68,7 mFt) befejeződött a gyerekkönyvtár megújítása, valamint a Kossuth utca burkolata és a járda is elkészült. Itt említhető a IV. Béla Király út, és a Sport u. szakaszain elvégzett munkálatok is. A hulladékgazdálkodási társulás részére10,7 mFt pénzeszköz átadás történt. Az önkormányzat jelentős összeget (5 mFt) fizet azon társasházak részére is, amelyben tulajdonos.

Az Önkormányzat ingatlanvagyona nagymértékben nőtt, ami elsősorban a beruházásoknak köszönhető. A részesedések aránya csökkent a VASIVÍZ ZRt-ben történt tőkekivonás miatt. A követelések állománya nőtt, melyek csökkentésére szükséges intézkedéseket meg kell hozni. Kedvezően alakult a város likviditási helyzete, jelentős mértékben csökkentek az év végén fennálló kötelezettségek is. Az Önkormányzat vagyoni helyzete kedvezően alakult, a pénzeszközök állománya nőtt, csökkenő kötelezettségek mellett.