Batthyány-kastély déli épületrészeinek felújítása

2014-05-10 06:43:37


Alátámasztva a Batthyány-vagyonkezelői szerződés megkötésének jogosságát Bebes István polgármester két olyan pályázati programot terjesztett be a Képviselő-testület elé, mely újabb jelentős forrásokat mozgósítana a kastély és a kastélypark megújításához, kulturális és közösségi funkcióinak erősítéséhez.

Az EGT Finanszírozási Mechanizmusok 2009-2014 Kulturális és természeti örökség megőrzése és megújítása Városi épített örökség megőrzése" című pályázati felhívás kínál lehetőséget arra, hogy az önkormányzat a Batthyány-kastélyban újabb épületrészek felújítását célozza meg.

Az EGT Alapot Norvégia, Izland és Liechtenstein hozta létre, s a finanszírozási mechanizmus segítségével Magyarország 70,1 millió euró támogatásban részesül.

A felhívás alapvető célja a városi életforma színtereiként szolgáló, leromlott állapotú, országos műemléki védelem alatt álló épített kulturális örökségi értékek és kapcsolódó táji környezetük hiteles és fenntartható megújítása. Mindehhez kapcsolódnia kell a kulturális funkcióik megerősítésének és a nagyközönség számára elérhetővé tételének, ezáltal hozzájárulva a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséhez.

A támogatás összege: minimum 500.000 EUR (147.550.000 Ft) maximum 1.000.000 EUR (295.100.000 Ft). A támogatás mértéke: 95%, vagyis 5 % önerőt kell biztosítani. Az Önkormányzat a projektben a nyugati és a keleti őrségépület, valamint a keleti tisztilak épületének felújítását, helyreállítását, új közösségi és kulturális funkciókkal való megtöltését célozza meg.

A nyugati őrségépület kisközösségi tér lenne nyertes pályázat esetében, amelynek hasznosítása a Körmendi Kulturális Központ keretében, programjaihoz igazodva történne (próbaterem tükrös fallal, kiselőadások, felolvasóterem, képzések, rendezvények). A felújítás során vizesblokk, közlekedők, kisebb ruhatár/tároló helyiség is kialakításra kerül. A keleti őrségépületben ugyancsak kisközösségi terek kerülnének kialakításra a Körmendi Kulturális Központ használatába adva (klubhelyiségek, képzések), kiszolgáló helyiségekkel együtt.

A keleti tisztilak alagsori szintjén pince-klubhelyiség kapna otthont, közösségi térként, klubkoncertek, filmvetítések, egyéb rendezvények számára. A magasföldszinten 4 iroda (ebből 1 családi iroda) és egy tárgyaló kapna helyet, ez biztosítana otthont a városi és közösségi programok szervezését végző intézmény munkatársainak. Mindkét szinten biztosítva lenne természetesen a vizesblokkok, és egyéb kiszolgáló helyiségek megújítása, vagy kialakítása. A program tartalmazza az épületeket összekötő fal, és a déli kapu felújítását is, melynek összköltsége 310 631 579,- Ft. Így az igényelt támogatás 295.100.000,- Ft, a szükséges önerő pedig 15.531.579,-Ft.

A Képviselő-testület egyhangúlag támogatta "A Batthyány család történelmi örökségének megújítása, kulturális célú hasznosítása" c. pályázat benyújtását, biztosította a szükséges önerőt, s felhatalmazta a polgármestert a pályázat benyújtására, az előkészítő szerződések megkötésére (tervezés, kutatás).