740 millióból újul meg a csarnok Körmenden

2014-06-02 22:13:59


Két ütemben, 740 millió forintból újul meg a sportcsarnok. A munkát elkezdték, novemberben már az új parketten pattog a labda.

Az elmúlt több mint ötven évben számos helyen, a legkülönbözőbb körülmények között játszotta mérkőzéseit a körmendi kosárcsapat. Kezdetben szabadtéren zajlottak a találkozók, a legelső pálya a mai Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola egyik épületének helyén volt, később a kastély szomszédságában, majd annak udvarán, bitumenes pályán, hatalmas fák ölelésében zajlottak a találkozók. Aztán jött a szabály, amely szerint az NB II-ben már nem lehetett szabadtéren bajnokit rendezni.

A csapat eleinte kölcsönpályákon játszotta hazai találkozóit, majd jött az ötlet, hogy az egykori lovardában, a most szintén felújítás előtt álló színház helyén, az akkor félbemaradt kultúrtermet alakítsák át kosárpályává. Az akkori csapat tagjai önkéntesekkel, barátokkal összefogva hozták létre a legendás, Palazzo del Gango-nak keresztelt első, fedett pályát, amit gyorsan el is kellett hagyniuk, hiszen 1975-ben megnyerték a bajnokságot, feljutottak az első osztályba, ahol ezek a körülmények már nem voltak megfelelőek.

1976-ban készült el az iskolai tornaterem, amelyet a hasonló létesítményeknél nagyobbra építettek azért, hogy a csapat meccseinek is otthont adhasson. Március 15-én játszották itt az első meccset, a MAFC ellen.

A nézőcsúcsot minden bizonnyal az 1987-es bajnoki döntő jelentette, amikor a falakról is fürtökben lógtak az emberek, több mint háromezren zsúfolódtak össze a teremben, hogy együtt ünnepelhessenek. Előtte és azóta is többször bővült vagy éppen korszerűsödött a csarnok. 1985-ben készült el a tanuszoda, így jött létre fölötte a ma már csak dühöngőnek nevezett lelátó. Húsz évet kellett várni arra, hogy egy újabb, jelentős átalakítást hajtsanak végre. Ekkor nem csak a parkettát cserélték ki, de a lelátókat is, és teljesen új szellőzőrendszert kapott az épület. Igaz, a régi lelátó eltűnt, de ekkor költözött ide a klubiroda is. Legutóbbi fejlesztésként az utánpótlás egyesület TAO-s pályázata nyomán térelválasztókat és oldalt felszerelt palánkokat kapott a csarnok 2012 márciusában, amivel nem csak az utánpótlás edzéseit, de az iskolai testnevelésórák megtartását is megkönnyítették.

A múlt év december 20-án vált hivatalossá, hogy egy sokkal nagyobb volumenű, átfogó felújítás következik, amelynek során a Kossuth Lajos utca felőli fal eltolásával az egész épület alapterülete nagyobb lesz.

Kulturális rendezvényeket is tarthatnak majd az új sportcsarnokban. Ahogy azt a látványterv is érzékelteti, a jelenleginél nagyobb alapterületű lesz az október végére elkészülő létesítmény

A csarnok átalakulását eleinte még játékosként, majd klubvezetőként figyelhette Bebes István. Most, a város polgármestereként büszkén beszélt a megindult fejlesztésről, hiszen két ütemben összesen 740 millió forintot fordíthatnak a játékosok és a szurkolók körülményeinek jelentős javítására.

-- Az átalakulás után olyan többfunkciós csarnoka lesz a városnak, amely nem csak a kosárcsapatnak és a kézilabdás lányoknak ad majd korszerűbb otthont, de a Somogyi Béla Általános Iskola számára is új lehetőségeket biztosít, és komoly kulturális rendezvényeknek is otthont adhat - - mondta a polgármester.

-- Már átadtuk a munkaterületet a kivitelezés jogát elnyert ZÁÉV Zrt. részére. Belül lebontották a lelátókat, kiürítik az egész csarnokot és már kívülről is látható, hogy zajlik a munka, a területet elkerítették. Mindehhez társasági adóból 515 millió forintot kaptunk, amihez önrészt is fel kellett mutatnunk. Nagy segítség volt, hogy ezt teljes egészében állami forrásból sikerült biztosítanunk, 225 millió forint értékben. Így összesen 740 millióból újulhat meg a sok szurkoló által szen-télyként tisztelt, sokat látott sportcsarnok. El kell, hogy mondjam, köszönettel tartozunk az Egis Nyrt.-nek, hiszen a cég a klub teljes TAO igényét kielégíti a következő gazdasági évének keretére, ami sok százmilliót jelent, és jó esély van arra, hogy a következő szezonban is kapjunk támogatást a cég adójából. Bízunk abban, hogy mind a nagy csapat körülményeinek javítására, mind pedig az utánpótlás működtetésére hasonló forrásra számíthatunk az Egis részéről. Ezért nagyon hálásak vagyunk a vállalat központi és körmendi vezetőinek, munkatársainak. A csarnok felújításának munkálatai a tervezettnek megfelelően, rendben haladnak. A befejezési határidő október 30. A sorsolást még nem ismerhetjük, de megtörténhet, hogy az első fordulókban nem tud hazai pályán játszani a csapat, ugyanakkor hasonló előfordult az épület felépítésekor is, és akkor is sikerült kezelni ezt a helyzetet, minden bizonnyal lesz megoldás ősszel is, ha szükség lesz rá. A csarnok nyugati falát sokkal közelebb viszik a Kossuth Lajos utcához, ezért a munkálatok idején a közlekedésben előfordulhatnak átmeneti kellemetlenségek, de minden bizonnyal érdemes lesz elviselni ezeket, mert a megújult csarnokban a korábbinál jobb feltételeket tudunk majd biztosítani mind a csapatok, mind pedig a szurkolók számára -- tette hozzá.

-- Megújul a lelátó, új öltözőket alakítunk ki, lesz büfé, sajtó- és új klubhelyiség is. Az eredményjelzőt korszerű ledes tábla váltja, és új, betolható palánkokra fognak játszani a csapatok. A belső tér növekedése lehetővé teszi, hogy a pályát is áthelyezzük. Ezt követően a játéktér két oldalán biztosítható lesz a hazai és a nemzetközi szövetség által is elvárt kétméteres semleges terület. A tervek szerint az egész belső teret a klub hagyományaihoz hűen a piros és a fekete színek határozzák majd meg -- hallottuk a polgármestertől.

A klub ügyvezetője, Zsebe Ferenc elmondta, hogy a csarnok felújításával párhuzamosan a csapatépítés is gőzerővel folyik. Mint a héten kiderült, a következő szezonban is Aaron Mitchell lesz a csapat vezetőedzője, az ő elképzelései alapján alakítják át a keretet. A klub vezetése erről is folyamatosan tájékoztatja a szurkolókat.

Épülő csarnok Körmenden - Képgaléria >>>

(VN)